2024. április 18., csütörtök

Vereséggel rajtoltak a Sasok

U21-es Eb

Már a nyitófordulóban nehéz helyzetbe hozta magát az U21-es szerb labdarúgó-válogatott az Olaszország és San Marino által közösen szervezett korosztályos kontinensviadalon. A Sasok a B csoportban Ausztriával mérkőztek, s minden törekvésük csúfos kudarcot vallott. Goran Đorović legénysége a kilencven perc alatt egyetlen kaput eltaláló lövést sem produkált, a mérkőzést ráadásul tíz emberrel fejezték be, miután Jovanović a 75. percben komoly szabálytalanságot követett el, és azonnali piros lapot kapott a svéd játékvezetőtől. Szerbia fiataljai láthatóan nehezen viselték az alárendelt szerepet, hiszen a piroson kívül négy sárga lapos figyelmeztetés is felkerült a futballisták neve mellé. Az osztrákok higgadtak maradtak, s már az első játékrészben előnyhöz jutottak. A 37. percben a Salzburg középpályása, Hannes Wolf rúgott közelről a kapuba, a hajrában pedig Sascha Horvath volt eredményes. A csoport másik mérkőzésén korábban Németország diadalmaskodott a dánok ellen, így csütörtökön Szerbia az éllovassal mérkőzhet.

Copa América

A címvédő erődemonstrációt tartott

Chile rendkívül könnyedén, 4:0-s eredménnyel ütötte ki a 46. Copa América egyik meghívott válogatottját, az Ázsia-kupa idei döntősét. Japán futballcsapata az első félidő végéig tartotta magát, a szünet után azonban beindult a Copa-címvédője, így Pulgar, Alexis Sánchez és Vargas is betalált, a Tigres csatárja ráadásul kétszer is.

VIII. női labdarúgó-világbajnokság

Spanyolország kiharcolta a továbbjutást

Gól nélküli döntetlennel biztosította be csoportbeli második helyezését a spanyolok női válogatottja a vb-n. A Kína elleni mérkőzésen a biztos továbbjutás kiharcolása volt a tét, a meccs ennek tükrében feszült légkörben zajlott. A La Roja folyamatosan támadott, a győztes gólt azonban nem tudták összehozni. A pontosztozkodás így is Spanyolországnak kedvezett, így a biztos győzelmet szerző németek mögött a második pozícióban zártak. Az A csoportban Franciaország és Norvégia végzett a kvartett első két helyén, a harmadik Nigéria és Kína pedig reménykedhet, hogy a csoportharmadikok versenyéből győztesen kerülnek ki.

A Ludogorecet kapta a Fradi

Tegnap délután megtartották a BL- és az El-selejtezők első körének sorsolását. A magyar és a szerb csapatok ellenfelei, valamint az érdekesebb párosítások, Bajnokok Ligája: Sūduva (litván)–Crvena zvezda, Ludogorec (bulgár)–Ferencváros, Celtic (skót)–Sarajevo (bosnyák), Asztana (kazah)–Cluj (román). Európa-liga: Čukarički–Banants (örmény), Radnički–Flora (észt), Debrecen–Kukësi (albán), Zeta (montenegrói)–Fehérvár, Honvéd–Zalgiris (litván), Cracovia (lengyel)–DAC 1904 (szlovák).