Valóban jelentősen csökkent az utóbbi időben a munkanélküliek száma Szerbiában. Természetesen, akiknek ez esetleg a „dicséretére” válhat, azok igyekeznek is hangsúlyozni nap mint nap ezt a tényt. Akik pedig folyton azt keresik, hogyan lehet bírálatokat megfogalmazni, hogy tudnának jelentéktelennek vagy elferdítettnek feltüntetni bizonyos tényeket, azt mondják, hogy nem a munkahelyteremtés, hanem az elvándorlás a legjelentősebb mozgatórugója a munkanélküliségi ráta csökkenésének.
Az elvándorlás is hozzájárult a jelenlegi adatok alakulásához, de az elmúlt években látott történelmi jelentőségűnek is nevezhető munkaerőpiaci bővülés egyrészt a régiós szinten is fellendülő gazdaságnak, a kedvező világgazdasági trendeknek is köszönhető.
Összességében ugyanazt a gazdasági és munkaerőpiaci bővülést azonosíthatjuk be az egész régióban. Mivel azonban a bázisadatokban, vagy fogalmazzunk úgy, a kiindulópontban jelentős különbségek is vannak, ez leegyszerűsítve úgy is megfogalmazható, hogy országunk elmaradott gazdaságának volt „honnan” növekednie. Természetesen a kedvező hátszelet is ki kellett azonban használni. Vitorlás hasonlattal élve, hiába fújnak jó szelek, ha a hajóskapitány nem húzza fel a vitorlákat, vagy nem megfelelő módon teszi azt, a hajója nem halad a kívánt cél felé. Ahogyan a Neoton Família énekelte egykor a Sandokan magyar verziójában: Igen jó lesz, megint húzzuk fel a vitorlát!
Meddig lesz jó a szél?
Ma már ott tartunk, hogy a jövőre nézve, a jelenlegihez hasonló gazdasági körülmények közt nehéz azt elképzelni, hogy a kínálati oldalon a rendelkezésre áll majd a megfelelő számú és megfelelő képzettségű munkaerő. A nálunk fejlettebb régiókban is folyamatos a hiány, ezért áramlik oda a munkaerő. Igazán nagy gond azonban akkor van, amikor nincs gazdasági növekedés, és sok a munkanélküli is.
A jelenleg a hazai körülmények között is egyre „feszesebb” munkaerőpiacon a piac is pozitív trendeket képes generálni. A cégek kénytelenek beruházni a korszerűbb technológiába, hogy bizonyos szegmensekben kiváltsák az élőmunkát. Ez viszont összességében a termelékenység javulásához, az pedig közvetve a munkahelyek számának növeléséhez járulhat hozzá. Így állhat be egy minőségi változás, amikor az alacsonyan fizetett, monoton, egyszerű tevékenységet gépekkel váltják ki, a komolyabb szaktudást igénylő, jól fizetett állások pedig szaporodnak.
Egy jól működő gazdaságban nincs olyan, hogy senki sem munkanélküli, és betöltetlen állások sincsenek. A kelet-európai szocialista országokban egykor dicsekedtek ugyan a teljes foglalkoztatottsággal, de ha tudjuk, hogyan működtek abban az időben a dolgok, nem beszélhetünk igazi piaci feltételekről. Hogy a gazdasági fellendülés következtében jelentkező munkaerőhiány mennyire válik krónikussá, az részben függ a meglévő intézményrendszertől is. Ha hatékony a munkaerőpiac és az azt szabályozó mechanizmusok is, könnyebben tud illeszkedni egymáshoz a sokszor nagyon eltérő kínálat és kereslet. Sokan vélik úgy, hogy a tartalék munkaerő most (még) azokban a cégekben van, melyek lemaradóban vannak, nem képesek haladni a korral, nem alkalmazzák az új technológiát, nem kínálnak jobb feltételeket az ott dolgozóknak. Ezek a nem hatékony cégek ugyanis hosszú távon megszűnésre vannak ítélve, ha nem változtatnak hozzáállásukon. Az ott dolgozók között viszont bizonyosan vannak, akik hatékonyan tudnának teljesíteni a jól szervezett cégekben.
A munkaerő „szabad” áramlását gátolja, ha a kínálat és a kereslet fedné ugyan egymást, de területileg mégsem fedi. Egyik régióban lenne ugyan megfelelő szaki, de az őt „igénylő” cég máshol van. Ezt némileg enyhíti ma már, hogy sok munkafeladat otthonról is végezhető részben, vagy teljes egészében. A munkaerő mobilitásán sokat javítana egy jobb tömegközlekedési hálózat, ami külön téma is lehetne.
A feszültségeket enyhíteni kell
Az állam részéről az adócsökkentés, a munkaadók részéről a termelékenység növelése segítheti a bérek tartós és jelentős növekedését, ami nélkül nagyon nehéz lesz hosszú távon is fenntartani a pozitív gazdasági trendeket.
A gazdaság alkalmazkodása a digitalizációhoz és robotizációhoz a munkaerőpiacon keresztül is intenzívebbé válhat. Hosszabb és rövidebb távon a negyedik ipari forradalom, a robotizáció és a digitalizáció jelentősen átalakítja a munkaerőpiacot. Sajnos minden bizonnyal megmarad a csökkenő demográfiai trend, új elemként pedig megjelenhetnek az érdekeiket keményebben képviselő munkavállalók. Hogy ezek a már most is felismerhető folyamatok ne okozzanak nagyobb megrázkódtatásokat, társadalmi feszültségeket, nagyon rugalmas munkaerőpiacra, a munkavállalók részéről pedig élethosszig tartó tanulásra van szükség.
