2024. március 28., csütörtök

Füttykoncert a braziloknak

Töretlen amerikai dominancia a női vb-n – Történelmet írt az U20-as ukrán válogatott

Szombaton hajnalban a házigazda Brazília és Bolívia összecsapásával kezdetét vette a 46. Copa América. Az eddig páratlan években 12 csapat részvételével megrendezett kontinensviadalt utoljára láthatjuk jelenlegi formátumában, hiszen a következő kiírástól változik a torna lebonyolítási rendszere. Jövőre, azaz 2020-tól 16 futballválogatott harcol majd a trófeáért, a Copa Américát pedig páros években, az Európa-bajnoksággal összhangban négyévente, a klubszezon lezárultával rendezik meg. A Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) tíz országán kívül hat meghívott válogatott vesz majd rész a bővített bajnokságon.

Az idei megmérettetésen azonban egyelőre továbbra is csak 12 együttes szerepel, a két meghívott pedig nem más mint az Ázsia-kupa döntőjét játszó Japán és Katar csapata. A csoportokból az első két helyezett jut be a nyolcaddöntőbe, hozzájuk a két legjobb csoportharmadik csatlakozik. A São Paulóban játszott nyitómeccsen Brazília meggyengülve, Neymar nélkül vágott neki a párharcnak. A PSG támadóját az egész tornán nélkülözni kényszerülő Seleção az első félidőben nem igazán villogott a jóval gyengébb Bolívia ellen. A brazil közönség a szünetben nemtetszését fejezte ki a látottakkal kapcsolatban, és hangos füttykoncertbe kezdtek a Morumbi stadionban. Coutinhóék ettől mintha megtáltosodtak volna, mert a második félidőre egy teljesen másik Brazília futott ki. Az 50. percben a Barcelona játékosa előbb egy videozás utáni büntetőt értékesített, majd Firmino beadását váltotta gólra. A 85. minutumban Everton pecsételte meg a bolíviaiak sorsát. A Gremio 23 éves csatára pazar találatával állította be a 3:0-os végeredményt. A házigazdák egyébként érdekes felszerelésben léptek pályára: első Copa-diadaluk előtt tisztelegve fehér mezben és kék nadrágban futballoztak, talán abban bíznak, hogy a különös design szerencsét hoz, és 2007 után újra a dobogó tetejére állnak majd. A Seleção szombati sikere a 100. megnyert Copa América-találkozójuk volt. Az A csoportban következő ellenfelük az a Venezuela lesz, amely a torna második párharcán gól nélküli döntetlent játszott Peruval. A brazilok meccse után a győzelem ellenére láthatóan a szakértők és a média képviselői sem voltak teljesen elégedettek Tite szövetségi kapitány taktikájával és a játékkal. A brazil edző két védekező középpályással állt fel a nem túl nagy erőt képviselő Bolívia ellen, Coutinho azonban megvédte a szakembert. „Nehéz meccsünk volt, kicsit idegesen kezdtünk, mégiscsak ez volt a torna nyitómeccse. Az első gól sokat segített, és sokkal szabadabban játszottunk utána. A lényeg, hogy megőriztük a higgadtságunkat, és taktikailag véghez vittük azt, amire Tite kért minket. A közönség reakciója normális, ez is a játék része, és természetes, hogy szép játékra számítanak tőlünk” – mondta Coutinho a mixzónában.

Coutinho csapata második gólját szerzi (Fotó: Beta/AP)

Coutinho csapata második gólját szerzi (Fotó: Beta/AP)

Vasárnap hajnalban megszületett a Copa América első meglepetése is – már amennyiben Kolumbia sikere az argentinok ellen annak nevezhető. Ahogyan azt már a világversenyeken megszokhattuk, a sajtó ezúttal is Lionel Messiről és az ő szerepéről cikkezett a Copa rajtja előtt. A gauchók Lionel Scaloni irányítása alatt a klasszikus 4–4–2 gyémánt formációjában játszottak. A támadóharmadban Agüero, Di Maria és Messi rohamozott, de hiába a próbálkozások sorozata, gólt egyikünk sem szerzett. Carlos Queiroz fizikai erőben nem szűkölködő csapata a 71. percben szerezte meg a vezetést Martinez révén, a 86. minutumban pedig Zapata találata döntötte el a mérkőzés sorsát. A kontinenstorna B csoportja a legerősebbnek, egyben a legkiegyenlítettebbnek is nevezhető. Lapzárta után Paraguay és a meghívott Ázsia-kupa győztese, Katar csapott össze ebben a négyesben. „Nincs sok idő a szomorkodásra, el kell fogadnunk a vereséget, és tanulni kell a hibákból. Semmi sincs veszve, továbbra is adva van a lehetőség a továbbjutásra, de ehhez meg kell nyernünk a hátralévő meccseket” – mondta Messi, az argentinok csapatkapitánya.

VIII. női labdarúgó-világbajnokság

Alakulóban a legjobb 16

Anglia, az Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, Japán, Kanada, Németország, Olaszország és Svédország már biztosan folytatja a 2019-es női futball-világbajnokságon való részvételét, hiszen két lejátszott mérkőzés után mindannyian bebiztosították továbbjutásokat a csoportkörből. A franciaországi vb-n 24 csapat verseng az elsőségért. Pénteken Olaszország egy 5:0-os kiütéssel Jamaica ellen szerezte meg második győzelmét, Anglia pedig parázs csatában múlta felül Argentínát. Az Oroszlánok az első félidőben büntetőt hibáztak, a második félidő 62. percében aztán Taylor gólja eldöntötte a három pont sorsát. A hét végén Hollandia 3:1-re győzött Kamerun ellen, Kanada pedig Új-Zélandot verte 2:0-ra. Az F csoportban korábban rekordállításban résztvevő, a vesztes oldalon szereplő Thaiföld az Egyesült Államok ellen elszenvedett 13:0-os vereség után ezúttal egy ötöst kapott a svédektől. A címvédő USA válogatottja óriási lendülettel indult neki a világbajnokságnak. Bár a nyitómérkőzés után rengeteg kritikát kaptak, Jill Ellis amerikai szövetségi kapitány mindenkit emlékeztetett arra, hogy az elsőtől az utolsó percig százszázalékos koncentrációra van szükség, és senki ellen sem szabad félvállról venni a felkészülést. „Alex Morgan öt gólt lőtt az első meccsen, de ez semmit sem jelent majd, ha nem folytatjuk ezt a remek sorozatot, és nem jutunk el a döntőig. Valahol megértem a kritikákat, de nem szabad elfelejtenünk, hogy világbajnokságról van szó, ahol a gólkülönbség is számít. Szerintem akkor lettünk volna tiszteletlenek, ha a biztos előny tudatában felengedünk, és nem figyelünk a meccsre. Beszéltem az ellenfél játékosaival a lefújás után, és ők is tudták, hogy ez a játék része. Mi pedig továbbra is keményen dolgozunk majd” – zárta mondandóját Ellis.

A háromszoros bajnok a kvartett második játéknapján sem bízta a véletlenre a dolgokat, és már az első félidőben lerohanták a chileieket. Bár Ellis hét helyen is változtatott a kezdőn, a gépezet így is páratlanul jól működött, és bő fél órányi játék után lezárták a meccs kérdését, amivel ráadásul kvalifikálták magukat a legjobb 16 közé. A kérdés már csak az, hogy mely csapat – Svédország, vagy az Egyesült Államok – zár majd az élen az F jelű négyesben.

A VIII. női labdarúgó-világbajnokság ma késő délután a Kína–Spanyolország és a Dél-Afrika–Németország találkozóval folytatódik.

U20-as világbajnokság

Hátrányból felállva aranyérmes Ukrajna

Felettébb érdekes, meglepetésekkel teli U20-as világbajnokságon van túl a futballvilág. A 24 csapatos világversenyről több nagy labdarúgónemzet utánpótlás-válogatottja is hiányzott, így például nem volt ott a lengyelországi rendezésű tornán a korosztályos brazil, a német, a spanyol, de a fiataloknál az utóbbi időben rendre jól szereplő Magyarország és Szerbia csapata sem. A legjobb 16 közé a csoportkörből a kvartettek első két helyezettje jutott automatikusan tovább, a fennmaradó négy helyet pedig a legjobban rangsorolt csoportharmadikok töltötték be. A sorsolásnak köszönhetően hamar eldőlt, hogy európai döntő nem jöhet össze, hiszen a nyolcaddöntő alsó ágán csak Franciaország képviselte az öreg kontinenst, az Egyesült Államok azonban hamar megálljt parancsolt a Les Bleus-nak. Az elődöntőben Ukrajna–Olaszország és Ecuador–Koreai Köztársaság mérkőzéseket játszottak, s mindkét párharcon csak egyetlen gól esett. Nem volt ez másképpen a bronzmeccsen sem, ahol a dél-amerikai Ecuador felülmúlta az olaszokat. A finálé már egészen máshogy alakult, a koreaiak ugyanis hamar előnyhöz jutottak. Az 5. percben Kangun Lee egy vitatható tizenegyest értékesített, az ukránok azonban még az első félidőben egyenlítettek. A szombat esti meccsen a szünet után indult be igazán Ukrajna: az 53. percben az első gólt jegyző Vladiszlav Supriaga duplázott, a 89. minutumban pedig egy remek egyéni akció végén Tsitaishvili lőtte ki a bal alsó sarkot. Az ukrán U20-as nemzeti válogatott történelmet írt, hiszen ezt megelőzően nemhogy nyerni, de még döntőbe jutni sem tudott a fociválogatott. Az európai csapat veretlenül – hat győzelemmel és egy döntetlennel – szerezte meg a vb-címet, újdonsült nyertesként pedig tizenegyedik nemzetként lett aranyérmes.

Az ünneplő ukrán válogatott (Fotó: Beta/AP)

Az ünneplő ukrán válogatott (Fotó: Beta/AP)

A torna legjobb góllövője, ezzel az Adidas Aranycipő büszke tulajdonosa a norvég Erling Håland lett, a legjobb játékosnak járó Aranylabda-díjat a koreai Kangun Lee, az Aranykesztyűt az ukrán Andrij Lunyin, a FIFA Fair Play-elismérését pedig Japán kapta meg.