2024. április 19., péntek

Tüllszoknyás hiphop és táncolható jazz

A Kamilka és a Pesti Sikk együttes zenéjében a múlt és a jelen dallamai találkoznak

A Kamilka és Pesti Sikk zenekar nemrég a szabadkai VM4Köz.Klub vendége volt, ahol fergeteges koncerttel örvendeztették meg a közönséget. Az együttes zenei világát nehéz egy szóval leírni, hiszen dalaikban nagyon jól megfér egymás mellett a jazz, a swing, a funky, a pop és a hiphop zenei világa. A jövőbeli tervekről, a zenekarról és szabadkai koncertről Kiss Kamilka énekesnőt és Lőrincz Ádám zongoristát kérdeztük.

Tavaly léptetek fel a szabadkai közönség előtt. Mi történt veletek azóta?

K.K.: Nagyon sok változás történt azóta, amióta legutóbb jártunk Szabadkán. Néhány új dalunk született, és nagyon sok helyre sikerült elvinnünk az első lemezünk anyagát. Több fesztiválon, klubkoncerten és városi rendezvényen is felléptünk. Sokat ad számunkra, hogy élőben tudunk találkozni a közönséggel, és dalaink által megélhetjük az ő örömüket, reakcióikat. Előkészületben van a második lemezünk, amelynek anyagát a nyár folyamán fogunk felvenni.

Hol találkozhat a zenekarral a közönség a nyár folyamán?

L.Á.: Július 11-én Balatongyörökön fogunk játszani a Jazz Fiestán. Ez egy nagyon jó rendezvény. Néhány évvel ezelőtt egy másik formációval volt szerencsém itt játszani, és jó tapasztalataim voltak. Azután július 31-én Székesfehérváron fogunk zenélni, ami azért különleges számomra, mert én székesfehérvári születésű vagyok. Kiemelném még az augusztus 9-ei koncertünket, amely Keszthelyen lesz. Nagy zenekari felállásban fogunk színpadra lépni, fúvósokkal és vokalistákkal kiegészülve. Mindig óriási élmény számunkra, amikor ilyen nagy létszámban zenélünk. Ha a koncerteken nem elég nagy a színpad, vagy nincs módunkban minden zenésztársunkat elhozni, laptopról szólnak azok a szólamok, amelyek a lemezünkön megjelentek.

A honlapotokon a következő jellemzést olvashatjuk a zenekarról: ,,Baseballsapis swing, tüllszoknyás hiphop, intellektuális rap és táncolható jazz. Hanyag elegancia nagy életigenléssel. Hanyag elegancia, izgága női líra, kortalan nívós zenei süti”. Ez a jellemzés kitől származik?

K.K.: Megpróbáltam olyan szavakat keresni jellemzésként, amelyek összefoglalják azt az eklektikus zenei képet, amelyet a színpadon megmutatunk. Ha valaki eljön egy Kamilka és a Pesti Sikk koncertre, vagy lemezen meghallgat bennünket, azt hallja, hogy a zene egy kicsit swinges. Emellett egy kicsit hiphopos is, rappel benne valaki, de közben minden dal egy történetet mesél el. A zenénk több különböző műfajt ötvöz, amely számunkra különállóként is fontos. Azt a lezserséget és tanult zenei világot próbálja ez a kis leírás visszaadni, amely a mi értékrendünk szerint nagyon fontos.

L.Á.: Úgy gondolom, hogy ez az eklektika, amelyet Kamilka említett, annyira jellemző ránk, hogy nem tudjuk eldönteni, hogy melyik stílus áll hozzánk a legközelebb. A nosztalgikus, swinges irányzat mindig is közel állt a szívünkhöz, de tudjuk azt is, hogy haladni kell a korral. Ezért csempészünk bele elektronikus elemeket és egy kis modern hangzásvilágot is a dalainkba.

A szabadkai közönségnek nagyon tetszettek a dalaitok, jó hangulat volt a koncerten. Hogy éreztétek magatokat?

K.K.: Nagyon örülünk neki, mert ez azt jelenti, hogy értő fülekre talált a zenénk és a mondanivalónk. Fontos, hogy a zenélés nem egy öncélú önkifejezés nálunk, hanem egy beszélgetés a közönséggel. Ha valakinek tetszik az, amit mi írunk, akkor az azt jelenti, hogy az életben is jól elbeszélgetnénk egymással.

Mit üzennétek azoknak, akik még esetleg nem jártak Kamilka és a Pesti Sikk koncerten?

K.K.: Ha valaki szereti a kicsit elgondolkodtatóbb dalszöveget, a történetszerű zenéket, és természetesen szeret táncolni, akkor biztosan jól fogja érezni magát egy Pesti Sikk koncerten.

L.Á.: Az élőzene varázsa önmagában mindig fantasztikus élmény. Ez egy olyan élmény, amelyet nem érdemes kihagyni, mert annyira tudja gazdagítani az embert egy élőzenei koncert megtapasztalása, hogy az felülértékelhetetlen. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a színpadon ilyen jó zenészekkel tudunk fellépni. Szerintem megéri egy ilyen koncertre eljönni.