2024. április 19., péntek
SZLOVÉNIÁBAN, MAGYAROK KÖZÖTT (9.)

Százhatvanezer könyv húszezer olvasónak

Lendva központjától mindössze ötpercnyi sétára található a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ. A könyvtár a múlt század 70-es éveiben költözött a ma kulturális műemlékként nyilvántartott egykori Laubheimer-villába, amely 1907-ben épült. Az épület külseje és belseje is eredeti állapotú, és műveltségi, világnézeti, foglalkozási, valamint anyanyelvi hovatartozástól függetlenül szolgáltatja az olvasnivalót irodalmi, ismeretterjesztő, oktatási és egyéb területekről.

Dr. Halász Albert (Fotó: Paraczky László)

Dr. Halász Albert (Fotó: Paraczky László)

Bár dr. Halász Albert igazgatóval előzőleg egyeztettük az interjú időpontját, a beszélgetést több alkalommal telefonhívás szakítja meg, és ebből is látszik, hogy a közintézményben élénk tevékenység, szervezés folyik. Az igazgató folyamatosan elnézést kér, utasít, magyaráz, közben teát, kávét hoznak. Elmondja, hogy ez tulajdonképpen egy többnyelvű könyvtár, és a többi 58 könyvtárral együtt az országos hálózatba tartozik. A legnagyobb gondjuk az, hogy kinőtték az épületet, és nagy szükség lenne egy új könyvtár kialakítására a városban.

− Maga a könyvtár Lendván és környékén valamennyivel több mint 10 000 lakost, szélesebb körben pedig csaknem 22 000 fős lakost lát el olvasnivalóval. Lendva községben ez a főkönyvtár, és 5 fiókkönyvtár tartozik hozzá, amiből 4 kétnyelvű (szlovén–magyar) településen található. Mind e mellett még 7 közkönyvtárunk működik más településeken, tehát összesen 12 fiókkönyvtárat üzemeltetünk. Innen jön az, hogy 22 000 lakost fedünk le, ebből mintegy 4000 a magyar ajkú. A könyvállomány több mint 160 ezer címet tesz ki, ebből itt, az épületben 80 ezer kötetnél több található. Ennek mintegy fele magyar, illetve más nyelvű (német, angol, horvát stb.) könyv. A legrégebbi és egyben legértékesebb könyvek az 1800-as évekből valók.

A könyvtárba tízen dolgoznak, ebből 7 állandó munkaviszonyban. A könyvtár hétfőn, szerdán és pénteken reggel 8-tól 18 óráig, kedden és csütörtökön 16 óráig, szombaton 8-tól 13 óráig tart nyitva.

Dr. Halász Albert elmondta, a könyvtárban sok rendezvényt szerveznek. Keddenként meseórákat, csütörtökönként pedig író-olvasó találkozókat tartanak.

A lendvai könyvtár épülete (Fotó: Paraczky László)

A lendvai könyvtár épülete (Fotó: Paraczky László)

– Évente kb. 100 saját szervezésű rendezvényünk van. Az alkalmi kiállítások mellett a költészet napjára, nemzeti ünnepeinkre, világnapokra és egyéb eseményekre is emlékezünk. Most vezettünk be egy újítást: az alkalmazottak segítségével szombatonként is tartunk egy-egy vegyes (szlovén–magyar) nyelvű meseórát, ezt követően általában rajzolunk, beszélgetünk a gyerekekkel. Az író-olvasó találkozókon ugyancsak sokrétű és színes a kínálat: új könyveket mutatunk be, elbeszélgetünk a szlovéniai vagy magyarországi írókkal, folyóiratokat, útleírásokat ismertetünk. Ezen a területen kiváló együttműködésünk van a Magyar Írószövetséggel, Zalaegerszeggel… Ma például éppen művészeti témánk lesz, a kolozsvári születésű Nemes László festőművészt látjuk vendégül. Alkalmi rendezvényeink közül kiemelném a szeptember első hétvégéjén sorra kerülő meseudvart, a kézműves foglalkozásokat, színdarabokat. Szervezett csoportokat is fogadunk, az óvodásoktól a középiskolásokig. Számukra a könyvtár és a könyvállomány bemutatása mellett bibliapedagógiai órákat tartunk – sorolta az igazgató.

A kérdésre, hogy melyek a leggyakrabban kikölcsönzött könyvek, elmondta, ezek elsősorban a ,,könnyebb műfajú” regények, a szakkönyvek, szakácskönyvek, az egészségügyi és a természetgyógyászati tematikájú könyvek, a középiskolások pedig főleg a háziolvasmányokat keresik.

− Ha már az oktatásnál tartunk, megemlíteném a Könyvmoly elnevezésű magyar nyelvű olvasási programot. Az egész abból indul ki, hogy minden általános és középiskolás a saját kategóriájában, tanárokkal egyeztetve kap egy-egy könyvet, és miután elolvasták, értékelést írnak. Az ilyen diákok számára minden év végén szervezünk egy különműsort az olvasóteremben, és fergeteges hangulat közepette kiosztjuk az elismeréseket a legjobb munkák szerzőinek. Ez egyúttal jelentős motivációs küldetést is jelent az olvasótábor növelésére – mondta Halász Albert, és még hozzáfűzte, hogy a Zala György téren lévő színházat 2016-ban csatolták a könyvtárhoz. Ott évente 170 különböző rendezvényt, előadást tartanak. Egy 444 férőhelyes teremről van szó, ahol a bérletes előadások mellett nagyobb koncerteket tartanak, valamint a helyi kulturális szervezetek kiállításait rendezik meg.

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.

(Folytatjuk)