„Ismerd meg nemzeted múltját!”

A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság tíz éve

Mák Ferenc

2019. június 17., 16:36

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az idén ünnepli megalakulásának tizedik évfordulóját a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság, s az ünnep alkalmat ad a számvetésre; Táborosi László A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság (Egyesület) kronológiája 2009–2019 című munkája, a VMHT kiadványa dokumentumgyűjteményével bőséges betekintést nyújt mindazon történésekbe, melyekre a Délvidék helytörténészei méltán lehetnek büszkék. A Társaság megalakulását kellő módon meghatározta a történelmi kényszer: az 1990-es évek délszláv háborúinak poklában, a közeli népirtások rémületében a mindennapok valósága rettenetes módon esetlegesnek, törékenynek tűnt, ezenközben a családja és közössége sorsáért aggódó magyar ember rádöbbent tárgyi és szellemi értékeinek a jelentőségére is. Fölismerte múltja és környezete semmivel sem pótolható nagyszerűségét, s egyszerre rádöbbent az utcanevekben, a település- és a tájtörténetekben, a jeles emberek munkájában, a néphagyományban, az egyházi közösségek tevékenységében, az iskolák működésében rejlő értékekre. Megérezte súlyát és átélte jelentőségét mindannak, amit az előtte járó nemzedékek évszázadok alatt megalkottak, s amit gyarapításra méltó örökségként reá testáltak. Olyan kiváló munkák születtek ezekben az években, mint Erős Lajos Adalékok a Zrenjanini–Nagybecskereki Egyházmegye történetéhez (1992), Silling István Kupuszinai tájszótára (1992), Balla Ferenc Bezdán története a kezdetektől 1914-ig (1993) című munkája, Szekeres László és Ricz Péter közös alkotása, a Szabadka története a régmúltban (1998), a kiváló levéltáros, Magyar László Tovatűnő évszázadok című helytörténeti írásainak öt kötete (2001–2005), s az úttörő, a mindenben előttünk járó Kalapis Zoltán Betűk és képek (1992), Történelem a föld alatt (1995), a „Negyvennyolcnak nagy idejében” (1998), vagy a Lentségi arcképcsarnok (2001) című könyvei, és mindennek összefoglalásaként az Életrajzi kalauz (2002–2003) három kötete, vagy Németh Ferenc Negyed évezred az Úr szolgálatában – A nagybecskereki római katolikus egyházközség története (1753–2003) (2004) című munkája, hogy csak az éppen kezem ügyében lévő könyveket említsem. Műveikben mindannyian a Délvidék törékeny világának állítottak emléket.

2009. május 16-án azután Bajmokon gondos előkészületek után, hatalmas érdeklődés mellett megalakult a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság, amelynek célja a szervezők szándéka szerint „az érdeklődés felkeltése a helytörténet iránt, valamint, hogy számba vegye, egybegyűjtse, segítségben részesítse a helytörténet-kutatókat és -írókat, a helytörténet kedvelőket, elősegítse a kutatást, oda hasson, hogy a tanügyi intézményekben nagyobb teret kapjon a helytörténeti oktatás”. Hasonló megmozdulásra a Bács-Bodrogh vármegyei Történelmi Társulat 1883–1918 közötti, máig hivatkozott munkája óta nem volt példa a vidékünkön. Megalakulásának évében Szabó József és Mojzes Antal megszerkesztette a Társulat hivatalos közlönyét, a Hírlevelet, amely évtizedes megjelenése során krónikája lett a helytörténeti munkának. Híradásai, beszámolói tájékoztatnak az éves közgyűlések eseményeiről, a tudományos tanácskozások gazdag repertoárjáról, az egyre gyarapodó könyvek szellemi értékeiről, s a társ-egyesületekkel – a Kiss Lajos Vajdasági Magyar Néprajzi Társasággal, a Vajdasági Magyar Folklórközponttal, a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Körével – ápolt és fönntartott, gyümölcsöző együttműködésről. „Munkánk váljon mozgalommá!” – hirdette a VMHT vezetősége –, teremtsük meg a feltételeit annak, hogy a helytörténeti kutatás és írás, a hagyományápolás, a szájhagyomány gyűjtése és a települési krónikák összeállítása legyen az elkövetkező nemzedékek szívesen vállalt feladata is. „Ismerd meg nemzeted múltját, gyökereit!” – szólították meg az érdeklődőket.

Miközben a szülőföld értékei iránti érdeklődés egyre terebélyesedett, az évek múltával olyan kiváló, a helytörténeti kutatások iránt mélyen elkötelezett tudósok távoztak sorainkból, mint a törökbecsei Szekeres István Gellért (2009), a csantavéri Vékony László (2012), a topolyai Szabó József (2014), a bajmoki Mojzes Antal (2015) és a bezdáni Balla Ferenc (2019), akiknek alkotói tevékenysége jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a helytörténet-írás a vidékünkön is tekintélyt szerezzen magának, hogy a korábban, a katedrák „magaslatairól” elküldött lekicsinylő és elmarasztaló „kántortanítói mozgalom” minősítéssel szemben a VMHT teljesítményeivel tudományos körökben is megteremtse a maga renoméját.

A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság tízéves működése során munkatársainak írásaiból kilenc évkönyvet állított össze, melyek a Kárpát-medencei tudományos körökben méltóképpen reprezentálják a Délvidék helytörténészeinek munkásságát. Mindamellett Matuska Márton vezetésével folyik az 1944-es partizánvérengzés történéseinek föltárása, a terror rémtetteinek monografikus földolgozása, és az emlékhelyek megjelölése. A Társaság 2009-es megalakulásától kezdve jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a délvidéki magyarság gondolkodásában, önmagáról alkotott képében újra megjelenjen a történetiség, a tájhoz és a magyar hazához való kötődés élménye. Ha egyebet nem is tett volna a Mojzes Antal és társai által megálmodott társulat, nevét már akkor is bejegyezte az idők krónikájába. Az eddig elvégzett munka méltó követésre vár.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége