(Megjelent a Reviews of Free Jazz and Improvised Music-ban)
A Tisza folyó régebben teljes hosszában a Magyar Királyságon folyt keresztül. Természetesen, ma is ugyanaz a folyamiránya, csupán az emberszabta immateriális államhatárok változtak. A folyó Zenta város keleti oldalán folyik, ahol Mezei Szilárd zeneszerző egész életében él. Kissé délre torkollik a Dunába (Európa második leghosszabb folyójába, amely Újvidéket kettészeli, és ahol ez az album készült), a Vajdaság tartomány szívében, majd ezután kb. 1300 km-re a Fekete-tengerbe ömlik. A Túl a Tiszán Innen angol fordítása nagyjából a Beyond the Tiszán from Here lenne. Mezei ezt a nevet adta a zenekarának, muzsikájuk ötvözi a magyar népzenét, a jazzt és a komolyzenét. A 11 tagú zenekar harmadik albumán, a dupla CD-t tartalmazó Citromfán, 9 dal található, valamivel több mint 2 óra lejátszási idővel, amelynek minden másodpercét izgalmas, egzotikus és gyönyörű zene tölti ki. A hagyományos vajdasági népdalokat felhasználva Mezei kiváló átiratokat készített az egyszerű dallamokból, átlényegítve kitágítja és kibontja a dallamok lényegét, eljutva ezzel egy magas szintű, kifinomult kifejezésmódig. Mindebben valódi alkotó résztvevők azok a hihetetlenül jó zenészek, akikkel Mezei körülveszi magát. Ezen a CD-jén, Mezeihez csatlakozott régi kollégája, a dobos Csík István és Malina Ervin nagybőgős (a Mezei-trió tagjai), valamint a szeptett többi tagja: Bogdan Ranković basszusklarinét, altszaxofon és klarinét, Andrea Berendika fuvola és altfuvola, Branislav Aksin, harsona és Ivan Burka vibrafon és marimba. A zenekarban játszik még Burány Béla bariton- és szopránszaxofonon, Tijana Stanković és Keszég Ákos hegedűn, Marina Džukljev zongorán, és természetesen maga Mezei, brácsán.
Az album tavaly év végén jelent meg, és azóta is a hatása alatt vagyok. Nehezen találok szavakat, elnézést kérek írásom nehézkességéért.
A rövid bevezető rész után az első, A sándorházi gulyáslegény című szám az eredeti dal monoton melódiája köré épül, amelyben ott lüktet a zongora-nagybőgő kettős ostinatója is. Berendika fuvolajátéka gyönyörű, úgy pulzál a levegőben, mint a tó felett szökkelő szitakötők.
Džukljev zongorajátéka drámai, a ritmusszekcióval együtt a dal szíve-lelke.
A Magas fán terem a meggymag c. dal a főtémával indít, amely a kontrasztos hangszínek árnyalataiban körvonalazódik, majd a dal kibontakozásával ráépülnek a cifrázások és a különféle ellenpontok. A teljes zenekaron belüli játék a dal erőteljes ritmusán alapul. A vonósok kiemelkedőbb szerepet kapnak, éppúgy, mint Aksin harsonája, és a dal vége felé Malina kiváló szólójátékát hallhatjuk.
A Kisangyalom, gyere vélem a bálba mélabús hangszereléssel, elbűvölő, megkapó zenekari színezetű egyveleggel indít, majd jön a drámai folytatás, gyengéd, romantikus részekkel, ezt követi a teljes zenekar által megszólaló harmónia, valamint a szökkelő ritmus adta hullámzás.
A darab közepe táján van egy rész, amikor Ranković visító basszusklarinétja, mint egy szalag, körbefonja Džukljev bársonyos zongoraszolóját. Burka trillázó vibrafonszólója a dal vége felé káprázatos és kifinomult.
Az Elveszett a kispej lovam című dalban még érezhető az előző szám zenekari hangulata Berendika vissza-visszatérő fuvolajátékában és Mezei egyedi brácsázásában. A megszólaltatás ezúttal jóval komorabb, mint az előző számban, így mondhatni, hogy tökéletes helyet kapott a dalok sorrendjében. A CD utolsó számának, az Asszonycsúfolónak, a jellemzője a pajkos, durcás dallam, amely körbelengi a zongora- és a lágy marimbarészekkel tűzdelt post-bop ritmust. Ranković fojtott szaxonfonjátéka heves szenvedélyű szólót eredményez.
A második CD első száma, az Édesanyám rózsafája, egy felemelő, méltóságteljes dallam köré épül, előadásmódja szinte himnikus. Csík szabálytalan dobolása megfelelő alapot szolgáltat a népzenei hangzású vonósoknak és a ritkán megszólaló zongorajátéknak. A zenekar többi tagja felváltva szólózik, majd megjelenik az ének, és végül az egymást átfedő énekesek váltakoznak. Az édeskés téma időnként ismétlődik, éppúgy, mint amikor a kisgyermek vissza-visszatér a konyhaasztalon felejtett süteményesdobozhoz. A kompozíció vége felé, a fő dallam végső kibontakozása előtt, egy rövid kollektív rögtönzés következik, amely ekkor a teljesség és a lezárás érzetével hat. Az Iszik a betyár a csapon, sír a kislány az ablakon egy harcias, lendületes, ritmikus szám, amely a népzene dallami elemeit mellérendeli a zenekar agresszív játékának. Džukljev a hangszerét erőteljesen megzengeti, különösen a merengő hangulatú részben. Burány félelmetes szólót játszik a baritonszaxofonon, tülkölő hangokat villantva, játéka magabiztos és tudatos.
A következő szám, A mindenit ennek a rossz világnak/Mikor Rózsa Sándor felül a lovára, egy discantus-egyveleg – a kedvenc számom a lemezen. A filmszerű kibontakozás után szelíd, búskomor fuvola, basszusklarinét és pizzicato vonósjátékon át jut el a zene a fokozatosan áthatóvá növekedő dallamig. A basszusklarinét-baritonszaxofon-harsona kombinációt rendkívül szeretem, ez a hármas felkavaró viharként hat, és ad biztos alapot a fuvola, a vonósok és a zongora szelíd záporához. Csík előadása az ütősökön hibátlan: hol szelíd és gyengéd, hol pedig villámló pergetéssel és suttogó cimbalomjátékkal villantja meg hangszerének határait. A darabban hallható szólók és a kísérő zenekar összhangja ékes példa a kiváló Mezei-féle hangszerelésre. E dal hangzása egy organikus óramű járásához hasonlítható, amelyben a zenészek szorosan felzárkóznak a mester elképzeléséhez. A kettős album utolsó száma a címadó, A citromfa levelestől, ágastól. Az alapot a zongora ostinato adja, amelyre helyenként gyengéd nád- és rézfúvós hangsúlyok épülnek. Mezei és Csík bámulatos hangulatú, mézédes, ugyanakkor dinamikus szólókat játszik. A darabot és a lemezt a teljes zenekar zárja, egy sokrétű, fioritúrával tarkított szimfónikus patinával.
A mód, ahogyan Mezei a hangzásokat felépíti, variálja, szinte megrészegíti a hallgatót, jómagam legalábbis nem tudok betelni a lemezzel. A Túl a Tiszán Innen Ensemble dupla albuma a fülbemászó dallamok és a bonyolult hangszerelés mesterműve (ha még nem hallgatták, melegen ajánlom figyelmükbe az előző két albumukat is). Ez a zene Mezei zenéje: ahonnan jött és ahová visszatér. Persze, találunk utalásokat Bartók, Mingus, Szabados (ő a másik Nyugaton kevésbé méltányolt zenész) és Braxton zenéjére, de Mezei műveinek fő vonásai mégsem ezek. Mezei alkotásai egyéniek, olyan tehetségű művész, akinek motiváló ereje és szenvedélye felér a fenn említett mesterekéhez, és nem véletlenül akkor bukkant fel, amikor a világ kulturális hagyományai immáron kihalófélben, felejtőben vannak.
Akár a Tisza, Mezei pályája is tovább halad, folyik, mint ahogy eddig is tette múzsái és szenvedélye által vezérelve, elszántan, teli elképzelésekkel. Az ilyen beállítottságú emberek számára az eredmény megér minden fáradságot. Erősen ajánlom.
(Fordította: Papp Erika)
