2024. március 29., péntek

„Biztonságos államban élhetünk”

Ünnepelt a szerb Belügyminisztérium és a rendőrség –Belgrád sétálóövezetében felvonultak a szerb és a szlovák lovas rendőrség tagjai

A Mihajlo Kenéz utcában a lovas rendőrök látványos bemutatóját élvezhették az egybegyűlt polgárok, a szerb rendőrség zenekarának kíséretében, a Kalemegdanon pedig korszerű rendőrségi felszerelésből állítottak össze alkalmi kiállítást, valamint taktikai eszköz- és ügyességbemutatót szerveztek a Belügyminisztérim és a rendőrség napja alkalmából.

Nebojša Stefanović belügyminiszter, miután körüljárta a felvonulást, az újságíróknak nyilatkozva megdicsérte a rendődöket. – Nekik, a munkájukat professzionálisan elvégző rendőreinknek köszönhetően ma biztonságos és stabil államban élhetünk mindannyian. A Belügyminisztérium tevékenységét elemezve az emberi momentumra vagyok a legbüszkébb, rendőreink egyedülálló értéket képviselnek. Elhangzott az is, hogy ma 11 százalékkal kisebb az egy lakosra eső bűncselekmények száma az országban, a korábbi időszakhoz mérten. – A mai rendezvénnyel szeretnénk érzékeltetni azt, hogy a rendőrség a polgáraink érdekében létezik és tevékenykedik, és minden pillanatban a nép mellett áll – mondta Stefanović.

Nebojša Stefanović említést tett a rekordmennyiségű, lefoglalt kábítószerről, akárcsak az elmúlt évben a szerbiai iskolákban megtartott, 108 ezer ismeretterjesztő előadásról. Ezeken mintegy 2800 renrőr igyekezett felvilágosítást nyújtani a fiataloknak azzal kapcsolatban, hogy miként lehet és kell elkerülni az erőszakos élethelyzeteket, a rossz társaságot, hogyan kell észrevenniük a cyberspace-ban rájuk leselkedő veszélyeket, miként kell biztonságosan részt venni a közlekedésben, mi a teendő tűz vagy árvíz esetén… Az elsős, negyedikes és hatodikos gyerekeket igyekeznek felkészíteni kreatív, és számukra érdekes módon – a diákokat érdekli az ilyesmi. – Öt-hat évvel ezelőtt még nem voltak ilyen előadásaink, hajlandóak vagyunk a szülőkkel is együttműködni, mindenekelőtt az internetes veszélyforrásokra való rámutatás terén. Tudniuk kell azt, hogy gyermekeik mivel foglalkoznak online, a mi feladatunk pedig a predátorok kiszűrése. Az elmúlt időszakban különösen hatékonyak voltunk e téren. Ez örömmel tölt el, akárcsak az, hogy az iskolák övezeteiben az elmúlt évben egy gyermek sem halt meg közlekedési balesetben – mondta többek között a miniszter.

A miniszter megkoszorúzta a munkavégzés közben elesett belügyminszteriumi dolgozó emlékművét, vasárnap este a Sava Központban tartottak ünnepséget. A szerb rendőrség napját arra emlékezve ünnepelik, hogy a korabeli csendőrség 1862-ben döntő szerepet játszott a Belgrád belvárosában lévő, ún. Čukur česma körüli, törökökkel folytatott hadakozásban.