2024. március 29., péntek

Hétfőn kezdődik a kisérettségi

A záróvizsga három tesztjén összesen negyven pontot lehet összegyűjteni

A nyolcadikosok hétfőn, kedden és szerdán írják a kisérettségi vizsga tesztjeit. A diákokra hétfőn az anyanyelv-, kedden a matematika-, szerdán pedig a kombinált teszt feladatai várnak. A kisérettségi mindhárom napon délelőtt kilenc órakor kezdődik, és tizenegy óráig tart. A tanulók maximum 40 pontot tudnak összegyűjteni a kisérettségin, ebből 13-13 pontot anyanyelvből és matematikából, a kombinált teszten pedig 14 pontot. A diák rangsorolásánál számít a hatodik–nyolcadik osztályos átlageredmény is, amelyre összesen 60 pontot lehet kapni.

Az általános iskolák pénteken reggel 8 óráig jelentetik meg a kisérettségi előzetes eredményeit. Az ezzel kapcsolatos fellebbezéseket szombaton 8 és 16 óra között lehet benyújtani az általános iskolák bizottságainak. A tankerületeknél június 24-én 8 és 16 óra között lehet fellebbezni. A kisérettségi végső eredményeit az általános iskolák június 27-én 8 óráig teszik közzé. A diákok és a szülők június 28-án és 29-én 8 és 15 óra között tölthetik ki a kívánságlistát, vagyis a jelentkezési lapot, amelyen feltüntetik, hogy a tanuló melyik középiskolai szakokra szeretne iratkozni. Az általános iskoláknak július 3-áig kell közzétenni a kívánságlistákat, amelyeknek pontosságát minden diáknak le kell ellenőriznie. Amennyiben hibát találnak, ezen a napon 8 és 15 óra között fellebbezhetnek az iskolában. A hivatalos kívánságlistákat július 4-én délig teszik közzé. Az általános iskoláknak július 7-én reggel 8 óráig kell közzétenniük, hogy a tanulóik melyik középiskolai, illetve gimnáziumi szakra jutottak be. A középiskolai szakokon fennmaradt férőhelyek listáját ezen a napon 20 óráig teszik közzé. A középiskolákba való iratkozás július 8-án és 9-én 8 és 15 óra között lesz. Azok a diákok, akik nem kerültek be egyik középiskolai szakra sem, július 8-án 8 és 15 óra között adhatják át a kívánságlistát. Az általános iskoláknak július 10-én 20 óráig kell megjelentetniük, hogy ezek a diákok melyik középiskolai szakokra jutottak be az iratkozás második körében. A tanulók a fennmaradt helyekre július 11-én 8 és 15 óra között tudnak beiratkozni.