2024. március 28., csütörtök

Levelet írt Orbán a „bölcseknek” és mindent megmagyaráz

Nonszensz, hogy a Fidesz ne lenne elkötelezett az európai értékek iránt – ezt írta a Néppárt „vizsgálóbizottságának” írt levelében a kormányfő.
„A bölcsek el vannak felejtve” – fogalmazott az Európai Néppárt (EPP) három tagú vizsgálóbizottságára utalva egy befolyásos kormányzati politikus a Fidesz 53 százalékos győzelmét hozó EP-választás éjszakáján. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök olyannyira másképp látja, hogy még kommunikál is a bölcsekkel, azaz a belga Herman van Rompuy által vezetett tanáccsal, amelynek tagja még Hans-Gert Pöttering német és Wolfgang Schüssel osztrák politikus. A háromtagú „bölcsek tanácsa” értékeli a magyar kormánypártot, megfelel-e az EPP demokratikus értékeinek.

Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellárnak címzett levél szerint Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy miért kampányol a kormány az EU-val és az EPP ellen, azt válaszolta: ők csak nyílt párbeszédet szeretnének a kritikus témákról. A tanács kérésére írt arról is, mit jelent szerinte az, hogy illiberális demokrácia. Mint kifejtette, ő maga kereszténydemokrata, hisz a család alapvető fontosságában, és abban, hogy a magyar kultúra alapja a kereszténység, egyébként pedig migránsellenes. Arra a kérdésre nem válaszolt egyenesen, hogy milyen más koalíciókat tudna elképzelni az EP-ben a Néppárton kívül.

Orbán szerint a magyar jogszabályok mindenben megfelelnek az uniós jognak, ezért nem indított még egyetlen eljárást sem az országgal szemben az Európai Bíróság. A magyar bíróságok függetlensége pedig garantált az alkotmányban, írta, de a közigazgatási bíróságokról szóló törvény visszavonásáról nem tett említést. Orbán szerint a szólás-, és véleményszabadság hazai helyzete miatt sem kell aggódni: megemlíti a kormányközeli sajtótermékek százait tömörítő KESMÁ-t, de hangsúlyozza, hogy a legfontosabb közéleti médiumok – az RTL Klub Híradó, a HVG, az ATV, a Blikk, a Népszava – kormánykritikusak.

A kormányfő szerint a korrupció miatt sincs ok szégyenkezni. Orbán ezt azzal igazolja, hogy az OLAF vizsgálatainak 47 százaléka ügyészségi nyomozást von maga után, az európai átlag pedig csak 42 százalék. Mivel Magyarországon 60 ezer civil szervezet működik, ezért szerinte azt sem lehet állítani, hogy el lennének nyomva, a CEU pedig önként távozott Bécsbe, senki nem vegzálta, különösen a kormány nem. Orbán Viktor végül „teljes nonszensznek” nevezi a azt az állítást, hogy a Fidesz ne lenne elég elkötelezett az európai értékek iránt és emiatt nincsenek uniós zászlók egyes közintézményeken.