2024. április 20., szombat

Magyarország érdeke, hogy gyorsan fejlődjenek a gazdasági kapcsolatok Délkelet-Ázsiával

Magyarország érdeke, hogy gyorsan fejlődjenek a gazdasági, kereskedelmi és beruházási kapcsolatok Délkelet-Ázsiával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó Péter (Fotó: MTI)

Szijjártó Péter (Fotó: MTI)

A tárcavezető kambodzsai partnerével folytatott megbeszélést, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: Délkelet-Ázsia a világ egyik legdinamikusabban fejlődő térsége. A régióban jó perspektívát jelent az együttműködés Kambodzsával, ugyanis az országban jelentős fejlesztési programok indultak meg, amelyek magyar cégeknek is nagy lehetőségeket kínálhatnak - közölte.

Kifejtette: komoly vízügyi beruházásokra van szükség az országban, és magyar vízgazdálkodási technológiákat már használnak a térségben. Jelentős élelmiszeripari beruházásokra is számítanak, valamint az állami adminisztráció digitalizációs programja is most van folyamatban - közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: támogatják a magyar cégeket, hogy ezekben a komoly kambodzsai fejlesztésekben részt vehessenek. Ezért most gazdasági együttműködési és fejlesztési megállapodást írtak alá, létrejön a gazdasági vegyes bizottság, 46 millió dolláros hitelkeret nyitnak az Eximbanknál a magyar és kambodzsai cégek együttműködésének ösztönzésére, tárgyalni kezdtek egy kötöttsegélyhitel-programról, továbbá képviseletet nyitottak Kambodzsa fővárosában - sorolta.

Megjegyezte: 15 ösztöndíjas kambodzsai hallgatót fogadnak magyarországi felsőoktatási intézményekben.

A külügyminiszter kitért rá: Kambodzsa természeti katasztrófák által különösen érintett térségben helyezkedik el, és ez az onnan kiinduló migráció egyik oka. A magyar migrációs politika alapja, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, ezért Magyarország javasolja, hogy az EU a következő hétéves költségvetési keretben növelje a Kambodzsának szánt fejlesztési támogatásokat - jelentette ki.

Mint mondta, Magyarország azt is szorgalmazza, hogy az EU és az ENSZ hangsúlyosabban vegyen részt az aknamentesítési programban. Magyarország továbbá ellenzi, hogy az EU elvegye a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvének alkalmazását Kambodzsától, ugyanis nem büntetni kellene az országot, hanem növelni a támogatását - vélekedett.

Prak Szokhon kambodzsai külügyi és nemzetközi együttműködési miniszter hangsúlyozta: régi együttműködés van Magyarország és Kambodzsa között, rendszeres a párbeszéd a két ország között, és elkötelezettek, hogy lendületet adjanak a kétoldalú kapcsolatoknak.

Megjegyezte: országa miniszterelnöke jelenleg hivatalos látogatást tesz Magyarországon.

A kambodzsai tárcavezető megköszönte, hogy Magyarország támogatja országát a nemzetközi fórumokon.

A sajtótájékoztató előtt gazdasági együttműködésről szóló egyetértési megállapodást, oktatási együttműködési programról, valamint fejlesztési együttműködésről szóló megállapodást írtak alá.