2024. március 29., péntek
NBA

Folytatódjon a show!

Nem hagyta lezárni a Torontónak az NBA nagydöntőjét a Golden State, a címvédő oaklandi sztárcsapat Kanadában győzött idegtépő végjáték után, minimális különbséggel (105:106), és szépített a sorozatban (3:2). Steph Curryék megrázták magukat a legutóbbi hazai vereség után, a pályán egészen más arcukat mutatták, a meccs nagy részében elöl jártak (végre Kevin Durant is játszhatott, de hamar visszasérült).

A Raptors azonban nem engedte csak úgy kicsúszni a kézből a meccslabdát, az ismét remeklő Kawhi Leonard vezetésével fordított, és kevesebb mint három perccel a dudaszó előtt komoly előnyben volt (103:97). A szó szerint életmentő pontokat – az utolsó percek remek Warriors-védekezése mellett – Curry és Klay Thompson szállította, előbbi egy triplával egyenlített, utóbbi szintén távolról döntötte el a meccset. Curry 31 ponttal, Thompson 26-tal zárt, a házigazdánál ismét Leonard emelkedett ki (26).

SZUPERLIGA

A Zvezdánál az előny

Az esélyesebbnek tartott Crvena zvezda szerzett előnyt a Szuperliga fináléjában, miután a Tomić-gárda szoros végjáték után 98:94-re verte az örök rivális Partizant. Sokáig úgy tűnt, hogy a piros-fehérek sikeréhez nem férhet kétség, a mérkőzés nagy részében tíz pont körüli előnnyel vezettek. Ám a hajrára a Partizan felkapaszkodott, sőt egyszer a vezetést is átvette (83:84), de az utolsó percek a pályaválasztó csapatnak sikerültek jobban.

A döntőt három győzelemig játsszák.