A csonkaságtól a gonoszságig

Sándor Zoltán: A gonosz átváltozása

Bánki Éva

2019. június 13., 06:00 >> 2019. június 13., 15:43

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Művészetek Háza, Veszprém, 2018, 116 oldal

Művészetek Háza, Veszprém, 2018, 116 oldal

Sándor Zoltán realizmusát nehéz pár szóval körülírni. Társadalomábrázolásának vannak groteszk és bizarr, szinte a kusturicás dévajságot is megidéző vonásai, sokszor már-már elviselhetetlenül naturalista és kíméletlen, miközben írásai metafizikai problémákat járnak körül. A vérbő realizmus mintha látszat lenne csupán. Sándor Zoltán elbeszélésének hősei többnyire a délvidéki társadalom számkivetettjei, emigránsok, bűnözők, parasztok, a háború után újra megkapaszkodni próbáló kispolgárok, de a nincstelenségük elsősorban metafizikai természetű. Hajlamaikkal, apátlanságukkal, elhagyatottságukkal függ össze.

Kafkának való vidék… Talán a címben szereplő „átváltozás” is erre utal.

A társadalmi és tárgyi környezet aprólékossága még láthatóbbá, még nyilvánvalóbbá, még szorongatóbbá teszi a bennünk bujkáló gonoszt vagy a hiányt, a nincset. A novelláskötet egyik legerősebb, Kifürkészhetetlen utakon című elbeszélésében szinte kínos részletességgel mutattatik be egy háború után „újrakezdeni” akaró kispolgári család: a nyúzott, csalódott feleség, a meglehetősen közömbös új férj, a flegmatikus kamaszgyerek. Ám az éjszaka közepén felbukkan a háborúban eltűnt, halottnak hitt férj, vet egy pillantást az alvó gyermekére, és feleségének megígéri, hogy ezentúl soha többé „nem zavarja meg” őket. A látogatást végigalvó gyermek közben az édesapja betoppanásáról álmodik. Egyszeri esemény lenne a látogatás? A cselekmény szintjén feltétlenül. Ám nemcsak a fiú álma rendezi át az elbeszélés időviszonyait. A már-már rituális családi vacsora, a feleség az új férjtől való húzódása, hogy erre a betoppanásra minden éjjel sor kerül, és a halottnak hitt férj minden alkalommal ugyanúgy fogadalmat tesz…, a gyermek minden éjjel ugyanazt az álmot álmodja végig. Az idő folytathatóságában talán azok sem hisznek, akik ezt hirdetik. Úgy érezhetjük, ebben a világban mindennap, minden éjjel ugyanaz történik.

Sándor Zoltán egyik hatásos módszere, hogy rögeszmésen aprólékos, szinte mindent látó-halló elbeszélője épp a lényeget nem mutatja meg, és ily módon „kitéríti” a medrükből a történeteit. Nem tudjuk meg, pontosan hova és hogyan tűnt el ez a sok apa, hogy honnan jött az az „ismeretlen” a bácskai faluba (Az idegen), ahogy azt sem, milyen szörnyszülöttnek adott a parasztlány életet (a címadó A gonosz átváltozása). Talán nem is kell pontosan tudnunk – a mindennapok olyan borzalmasak, hogy végig biztosak vagyunk abba, valami „szörnyűség” mozgatja a történéseket.

De mi is a „gonosz” ezekben az elbeszélésekben? Semmiképpen sem valami kreatív, fausti–wolandi szenvedély, amely „mindig rosszra tör, de jót mível”. Inkább valami testi-lelki hiány, sértődöttség, traumatizáltság, bosszúvágy, „csonkaság”, amely utat nyit a fertőzésnek és a romlottságnak, amely az ismétlés kelepcéjébe zárja a szereplőket.

Sándor Zoltán párbeszédtechnikája külön figyelmet érdemel. A legtöbb hős – amolyan „keményfiúsan” – panelmondatokban beszél, mintha egy balkáni tévésorozat szereplőit utánoznák, sokáig még a szabad függő beszéd sem tár fel róluk semmi személyeset és érdemlegeset, aztán a valóság hirtelen kisiklik, láthatóvá (vagy majdnem láthatóvá) válik valamilyen sérülés vagy hiány, és megértjük, mi teszi ilyen merevvé és konvencionálissá a szereplőket. Ezt a hiányt nem azonosíthatjuk pusztán a háborúval, sem a konkrét apa eltűnésével (bár nagyon sok novella járja körül az apa-témát), a csonkaságnak már a szerző Térdről a világ (2015) elbeszéléskötetében is metafizikai jelentése van.

Bizonyos tekintetben A gonosz átváltozása ennek a 2015-ben megjelent elbeszéléskötetnek a folytatásaként is tekinthető. De itt sokkal nyilvánvalóbban kikristályosodni látszik egy új olyan novellatípus, amely a politikai és a családi történések sorát tudatosan a test és az üdvösség koordináta-rendszerén belül helyezi el, és a móriczi novella hagyományát a kafkai parabola felé igyekszik tágítani.

Sándor Zoltán örökös ismétlésbe zárt (kis)világai, párhuzamos univerzumai a háború, a vérünkké vált, az eredendő bizonytalanságunkat is leleplező háború, a talán történelmi időhöz sem köthető kelet-közép-európai szorongás egyik legmegrendítőbb lenyomatai.

 



 


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége