2024. március 29., péntek

Nyílt nap a Coder Clubban

A hamarosan negyedik születésnapját ünnepelő Coder Club, szombaton megtartotta az első nyílt napját a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár padlástermében.

A nyílt napon Náray Éva, a könyvtár igazgatónője köszöntötte a megjelenteket, majd Vörös Csaba a Coder Club vezetője, informatikus, a gyerekek foglalkoztatója mesélt az eddig elért sikerekről.

– Mivel ez egy digitális szakma, online veszünk részt a versenyeken: elküldjük a programjainkat különféle eseményekre; a legutolsó és legnagyobb esemény, amelyen részt vettünk, az Európai Űr Ügynökség felhívásának tettünk eleget ahol tizenkét 2–4 fős csapattal vettünk részt az eseményen és a Nemzetközi Űrállomáson futott a csapatok programja harminc másodpercig Topolyáról, magyar nyelven. Korábban is részt vettünk európai, nemzetközi, akár globális megmozduláson is – programoztunk és mikro-elektronikai eszközökkel is megismerkedtünk” – foglalta össze a csoport vezetője.

A gyerekek heti három alkalommal járnak a foglalkozásra, ahol többek között programozást, kódolást, algoritmikus-gondolkodást, robotikát, Android alkalmazások készítését tanulják, de az informatikával, a digitalizációval kapcsolatos kérdésekkel is foglalkoznak. A csoportban 8-tól 14 éves korig harmincöt gyermek tevékenykedik.

A jövőben szeretnék korszerűsíteni a felszerelést, bővíteni tagságot, és egy jutalomkirándulást is szeretnének szervezni, valamint munkájukba olyan fiatalembereket vonnának be az oktatók soraiba, akik be tudnának segíteni önkéntesen a Coder Club tevékenységébe.

A még színvonalasabb foglalkoztatások érdekében további támogatókat keresnek.

Hamarosan meghirdetik az 5. Nyári programozó tábor időpontját, amelyet augusztus elején tartanak majd meg.

A telt házas nyílt napon a támogatók is részt vettek, Hajnal Jenő a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Nagy Alfréd a Sat-Trakt vállalat képviselője, a Coder Club egyik foglalkoztatója, valamint Tomik Nimród, a topolyai községi tanács képviseletében.