2024. március 28., csütörtök

Falugazdászok segítik a termelőket

A vágójószágok utáni támogatás-igényléseket július végéig lehet átadni

A falugazdász-hálózat bővítése sokban hozzájárulhat ahhoz, hogy a gazdálkodók alkalmazkodni tudjanak az aktuális körülményekhez, és hogy a vajdasági magyar termelők sikeresen éljenek azokkal a pályázási lehetőségekkel, amelyek rendelkezésre állnak.

Szerbia uniós közeledése is új kihívásokat jelent, és ebből a szempontból is fontos, hogy a településeken helyben legyenek olyan falugazdászok, akik a vállalkozóknak, a mezőgazdasági termelőknek segíteni tudnak abban, hogy éljenek a lehetőségekkel.

Lepeda Csilla a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének topolyai falugazdásza. Már több mint tíz éve tevékenykedik ilyen munkakörben. A munkájáról elmondta, hogy a tevékenységi köre valójában a termelőket abban segíteni, hogy a különböző támogatási formákhoz hozzáférjenek. A területalapú támogatások igénylése mellett, valamint a gazdaságok bejegyzése és újra történő bejegyzése mellett a különböző pályázatok megírása, elkészítése is a teendői közé tartozik. A minisztériumi a tartományi és a különböző alapoknál és alapítványoknál megjelenő pályázatokra egyben folyamatosan felhívja a termelők figyelmét. Többi között a tartományi, illetve a Prosperitati Alapítvány által meghirdetett pályázatok megírásában és azok elszámolásában is segítséget nyújt a mezőgazdasági termelőknek.

Fontosnak nevezte, hogy a megfelelő információ minden gazdálkodóhoz eljuthasson.

– Az is fontos, hogy az információk mindig legyenek naprakészek, mivel állandóan változnak a rendeletek, a törvények is gyakran módosulnak. Mindenről informálni kell az embereket, és sok esetben nagyon fontos, hogy az információ minél előbb eljusson mindenkihez. A családi gazdaságok számára a területalapú támogatások igénylése már lezárult, viszont az állattartással foglalkozó gazdaságok az eladott jószágok után tudják igényelni a támogatásokat. A június végéig eladó jószágok utáni igényléseket július végéig lehet küldeni a minisztériumba. A 2019-es évben a 2018. október 1-től 2019. június 30-ig eladott hízójószágokra ez év július végéig lehet küldeni a kérelmeket. Fontos változás, hogy ebben az említett periódusban eladott jószágokra legfeljebb három kérelem küldhető állatfajonként, tehát a szarvasmarhák, sertések, juhok és kecskék esetében –hívta fel a figyelmet Lepeda Csilla.

Vajdaságban jelenleg mintegy kéttucatnyi falugazdász áll a termelők rendelkezésére. A topolyai község területén jelenleg három falugazdász is segíti a gazdálkodókat. Nem csak a pályázásban nyújtanak segítséget, hanem különböző előadásokkal, tanácsokkal is ellátják a termelőket. Lepeda Csilla Topolyán a Tito marsall utca 30. szám alatt a 8-as számú irodában 7 és 13 óra között áll a termelők rendelkezésére. Az iroda a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségén keresztül a magyar kormánynak az Agrárminisztériumon keresztül folyósított támogatásával működik.