2024. április 19., péntek

Pünkösd és tanévzárás

Vasárnap a bácsfeketehegyi református templomban ünnepi istentiszteletre került sor, amelynek két szempontból nagy jelentősége volt. Egyrészt üdvtörténeti szempontból pünkösd volt, fogalmazott lapunknak Orosz Attila bácskai református esperes, bácsfeketehegyi lelkész.

Fotó: Lakatos János

Fotó: Lakatos János

– Pünkösd a harmadik nagy ünnepünk, gyakorlatilag a karácsonnyal és a húsvéttal egyenértékű. Ez a szentlélek kitöltetésének és az anyaszentegyház megalakulásának ünnepe. Az idei évben ez egybeesett a hagyományos tanévzáró istentisztelettel, amit június második vasárnapján szoktunk megtartani. Ez olyan szempontból is érdekes, hogy múlt vasárnap volt konfirmáció, most pedig kiszolgáltattuk az úrvacsora szakramentumát a frissen konfirmált fiataloknak. Ezáltal teljesedett ki az ő fogadalomtételük. A tanévzáró pedig olyan szempontból fontos, hogy a megtett út végén vagyunk, s ilyenkor illik megállni az Isten színe előtt, és hálát adni a megtett útért, valamint erőt kérni a folytatáshoz – fogalmazott a lelkész.

Bácsfeketehegyen ötödik alkalommal tartották meg a tanévzáró istentiszteletet. Mára már a magyar ajkú diákok és tanárok legnagyobb része rész vesz rajta, ami a református egyházközösség és az általános iskola közti kiváló együttműködésnek is köszönhető. A mostani alkalommal az istentiszteleten jelen volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.