2024. március 28., csütörtök
KERÉKPÁROZÁS – TOUR DE HONGRIE

Cseh siker a nyitónapon

Verőfényes napsütésben, igazi nyári kánikulában ma délután Siófokon elrajtolt a Tour de Hongrie. A Balaton-parti városban egy négy kilométeres prológot (nyitó egyéni időfutamot) kellett teljesíteni.

A rövid, de technikás, nyolc kanyart számláló pályán összesen 19 csapat 128 kerékpárosa állt rajthoz, a bringásokat percenként engedték neki a távnak. Nagyon hamar feltették a lécet, a prokontinentális Israel Cycling Academy színeiben versenyző, Girót is megjárt lett Kristst Neilands 55 feletti átlagot repesztve vette át a vezetést. A 4:17-es eredménynek a féltávnál mért részidejét többen is megelőzték, ám Neilands tökéletesen osztotta be erejét.

Az élen történő változásra egészen a legvégéig kellett várni, amikor a rutinos cseh Jan Bárta 34 századdal jobb időt teljesített Neilandsnál. A szlovén Adria Mobil színeiben tekerő szerb időfutam-specialista, Dušan Rajović is a legutolsók között rajtolt, és az ötödik legjobb időeredménnyel ért célba, alig több, mint két másodperccel elmaradva a szakaszgyőztestől. A szerb válogatottból Stevan Klisurić érte el a legjobb eredményt (70., +17,33 másodperc hátrány). A magyarok közül az Alberto Contador által irányított Kometa csapatnál versenyző Dina Márton lett a legjobb (14., +6,28 mp).

Holnap a Velence és Esztergom közötti 194 kilométeres szakasz vár a versenyzőkre, a nap folyamán kétszer is meg kell mászni az 565 méter magas Dobogókőre vezető emelkedőt.

Végeredmény, prológ (Siófok, 4 km): Jan Bárta 4:17.20 perc, Krists Neilands +0.34, Piotr Brozyna +2.09, August Jensen +2.26, Dušan Rajović +2.42 mp stb.

Roglič kihagyja a Tourt

Nem szerepel a holland Jumbo–Visma Tour de France-csapatában Primož Roglič. A 29 éves szlovén a nemrég véget ért Girón harmadikként zárt, korábban már három egyhetest is megnyert a szezonban. Tavaly negyedik volt a franciaországi viadalon. A Tour kihagyása azt jelentheti, hogy a spanyolországi Vueltára időzíti a csúcsformáját.