2024. április 19., péntek

A „főbíró” menesztéséről dönthet az országgyűlés

A pünkösdi ünnep miatt ma kezdi munkáját és csütörtökig ülésezik a magyar országgyűlés. Mindjárt az első nap állást foglalhat az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és az Országos Bírói Tanács (OBT) közötti konfliktus ügyében. A parlament igazságügyi bizottsága azt javasolta a képviselőknek, hogy Handó Tündét ne fosszák meg az OBH elnöki tisztségétől, amit az OBT kezdeményezett. Az indítványban egyebek mellett az OBH elnökének kinevezési gyakorlatára és az előterjesztések benyújtásának megtagadására hivatkozott.

Előzőleg az Európai Bírói Egyesület (EAJ) komoly kritikákat fogalmazott meg a magyar igazságszolgáltatás helyzetével és az OBH-elnök tevékenységével kapcsolatban. A Budapesten tartott terepszemle és megbeszélések alapján az egyesületi küldöttség arra jutott, hogy túlságosan nagy az OBH hatalma, Handó pedig többször is túllépett hivatali jogkörein, tevékenysége miatt alkotmányos válsághoz közeli helyzet alakult ki az igazságszolgáltatásban, s az OBT-t túlkorlátozzák. 

Az elnöknő felmentését kezdeményezők azt is kifogásolják, hogy az OBH-nak küldött jelzéseik visszhang nélkül maradnak. Egy év alatt nyolc törvénysértésről értesítették Handó hivatalát, ám érdemi lépés egyik ügyben sem történt.

Handó jelezte: áll bármilyen vizsgálat elé, azok ugyanis szerinte visszaigazolják majd, hogy mindig betartotta a törvényeket és tisztességesen végezte a munkáját. Az OBH közölte: minden megyéből kiálltak Handó mellett és elítélték az OBT „radikális lépését”.  

Szerdán napirend előtti felszólalásokkal kezdődik az ülés, amit nemzetközi egyezményekről szóló határozathozatalok követnek. A szavazások után hat javaslat, köztük a közigazgatási bíróságok hatályba lépésének elhalasztásáról szóló előterjesztés általános vitáját bonyolítják le. Csütörtökön újabb hét indítványt tárgyalnak. A képviselők – egyebek mellett – a kormány médiaszolgáltatást érintő módosítási javaslatairól mondhatják el véleményüket, majd a magyar–amerikai kormányközi védelmi megállapodáshoz, valamint az Egyesült Államok fegyveres erőinek magyarországi állomásoztatását szabályozó engedélyhez szólhatnak hozzá.