2024. március 28., csütörtök

Iskolatáskák a jövendőbeli elsősöknek

A Rákóczi Szövetség és az MNT a szabadkai gyermekeket is megajándékozta

A Rákóczi Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából a szabadkai és környékbeli gyermekekhez is eljutottak az iskolatáskák. Ezek ünnepélyes átadására kedden került sor Szabadkán, a Majsai Úti Általános Iskolában.

Petrovay László, a Rákóczi Szövetség magyar iskolaválasztási programokért felelős igazgatója és Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke köszöntötték a jelenlevőket.

Jerasz Anikó elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács 2013 óta működik együtt a magyarországi Rákóczi Szövetséggel.

– A Rákóczi Szövetség jóvoltából a mai napon azon gyermekek kapták meg az iskolatáskát, akik szeptember 1-jétől elsősök lesznek, és magyar tannyelven fognak tanulni. Az MNT-től a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével szeptember első napjaiban meg fogják kapni a beiskolázási csomagot, amely tartalommal tölti meg a most ajándékba kapott iskolatáskát. Októberben, illetve november elején az első osztályos gyermekek megkapják a Rákóczi Szövetség iskolakezdési, 10 000 forint értékű ösztöndíját. Ma 217 iskolatáskát osztunk ki, ebből 109 lány és 108 fiú fogja megkapni ezt az ajándékot – nyilatkozta lapunknak Jerasz Anikó. Az iskolatáskákat Petrovay László, Jerasz Anikó, De Negri Ibolya, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja, és Bognár Beáta, a szabadkai Majsai Úti Általános Iskola igazgatónője adta át a gyermekeknek. A jelenlevők a zentai Mécsvirág zenekar koncertjét is élvezhették.