2024. április 19., péntek

Röpkekilenc

Gál Hedda verseskötetének bemutatója a zentai múzeumban

Gál Heddát különösebben nem kell bemutatni a zentaiaknak. Az észak-bácskai városban született, de Budapesten élő, illetve tevékenykedő énekesnő és irodalmár mindkét várost a saját otthonának érzi. Első verseskötete Ősanya címmel jelent meg, az elmúlt hétvégén pedig második, Röpkekilenc című verseskötetét népszerűsítve érkezett vissza Zentára.

A Városi Múzeumban péntek este megrendezett irodalmi esten Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztő-helyettese beszélgetett vele. Hedda az est folyamán magáról vallva elmondta, hogy ő elsősorban édesanyának, másodsorban énekesnőnek, harmadsorban könyvtárosnak, s csak ezt követően tekinti magát irodalmárnak, ötödsorban pedig kertészmérnöknek, s furcsa számára, hogy írónak vagy költőnek titulálják, mert még nem érzi magát teljességében a kortárs irodalom részének. Hedda szerint amíg első verseskötete, az Ősanya, a szerelmes elhagyott nő önterápiája és egyfajta bosszúja volt, a Röpkekilenc viszont az első verseskötete folytatásaként egy kicsit más hangvitelű, s amíg az Ősanya kronológiai sorrendben elrendezett szövegeket tartalmaz, addig a most megjelent kötetében tematika szerint vannak besorolva az írások. A könyv tíz fejezetből áll, s ez az összes fejezet a YouTube-on hangoskönyvként is elérhetőek, fia, Fodor Martin zenei közreműködésével(www.youtube.com/playlist?list=PLOup0MV8NMWCelYfYSGRH4znaBoiuKJpt).n

Ahogyan Hedda fogalmazott: a könyvben női hangra íródott szövegek olvashatóak.

Alapvetően önterápia, de ha rokonlelkekre találok az olvasóim között, az nagyon jó visszajelzés is, vagy az is nagyon jó visszajelzés, ha ezzel tovább billentek valakit egy problémán – ecsetelte, egyben hozzáfűzve azt, hogy nem titkol el semmit sem, s nincs mit megbánnia, sajnálnia. Fodor Martin egyébként gitárjátékával a zentai esten is közreműködött a könyv részleteinek a felolvasásai során, s jelen volt a könyv illusztrátora, Gál Zsófia is. A könyvből az írónő mellett Oláj Ibolya tolmácsolásában is hallhattunk részleteket. Hedda könyvét a 90. Budapesti Könyvhét keretében, június 16-án, vasárnap a Duna Korzón, a Vajdasági Kiadók kiállítóhelyénél is bemutatják.