2024. március 28., csütörtök
EB-SELEJTEZŐK

Orbán-dupla a csoportelsőséghez

Óriási pofont kapott a szerb válogatott – Kikapott a világbajnok

E CSOPORT

Egy nagyon hosszú és csúfos idegenbeli sorozatnak vetett véget a magyar labdarúgó-válogatott szombaton este Bakuban az Azerbajdzsán elleni 3:1-es siker alkalmával. Magyarország korábban még Bernd Storck irányítása alatt, 2016. október 10-én tudott idegenben nyerni, akkor Lettország volt az ellenfél, a kezdőben pedig még egy bizonyos Nikolić Nemanja is szerepelt. Marco Rossi szövetségi kapitánnyal a magyar válogatott bár nem szépen, de egyelőre eredményesen futballozik, s a felemás kezdés után bravúros meccsen múlták felül a 2018-as oroszországi világbajnokság ezüstérmesét, a tavalyi aranylabdás Modrićtyal felálló Horvátországot. A Vatreni elleni győzelem nagyon értékes lehet még a jövőre nézve, annál is inkább, hiszen Zlatko Dalić fiai mindenkivel szemben esélyesebbként lépnek pályára, a magyarok pedig fontos három pontot szereztek a csoport legjobbja ellen. Azerbajdzsán ellen kötelező volt a győzelem, ha Dzsudzsák Balázs és társai komolyan gondolják az Európa-bajnokságon való részvételüket, az azerieket oda-vissza verni kell.

Willi Orbán második gólja (Fotó: MTI)

Willi Orbán második gólja (Fotó: MTI)

Az már a kezdőcsapat felállításánál látszott, hogy Marco Rossi egyértelműen a győzelemért utazott Bakuba, de az is nyilvánvaló volt, hogy nem fognak fejjel a falnak rohanni. Az olasz vezetőedző érkezése óta a magyarok egyik legnagyobb erősségei lettek a rögzített szituációk. A 18. percben Dzsudzsák beadására remekül érkezett Willi Orbán és teljesen nyugodtan a kapu jobb alsó sarkába fejelte a labdát. A vendégek többet birtokolták a labdát, végig uralmuk alatt tartották a játékot, s többször is a tizenhatoson kívülről veszélyeztettek. Az 53. minutumban szöglet után újra a középhátvéd Orbán tudta a hálóba kotorni a labdát. A hazai gárda nem adta meg magát, a 69. percben Madatov talált be, de két percre rá már jött is a válasz: a válogatottban most debütáló Holman Dávid lőtt szép gólt az azeriek kapujába, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a három pont sorsát. Magyarország 3 lejátszott meccs után 6 ponttal egyelőre a csoport élén áll, a keddi, Wales elleni összecsapás azonban valószínűleg sokkal nehezebb lesz, mint a mostani. Hazai közönség előtt nem szabad kikapnia a válogatottnak, még akkor sem, ha Gulácsiéknak valószínűleg nélkülözniük kell az edzőjüket, hiszen Marco Rossit egy kisebb szóváltás után a lelátóra küldte a negyedik játékvezető. Hivatalos megerősítés még mindig nem érkezett az esettel kapcsolatban, de a szövetségi kapitány akár többmeccses eltiltást is kaphat.

Baku: Azerbajdzsán–Magyarország 1:3 (0:1)

Bakcell Aréna, 7500 néző, vezette: Kevin Blom (holland).

Azerbajdzsán: Agajev – Krivotsjuk, Mammadov, Huszejnov, Medvegyev – Nazarov (Dadasov Rufat, 86.), Garajev, Richard – Sejdajev, Dadasov Renat (Ramazanov, 59.), Madatov (Abdullajev, 74.). Szövetségi kapitány: Nikola Jurčević (horvát).

Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics, Orbán, Baráth, Korhut – Nagy Á., Kleinheisler (Pátkai, 72.) – Dzsudzsák (Németh, 86.), Szoboszlai (Holman, 58.), Nagy D. – Szalai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi (olasz).

Gólszerzők: Orbán a 18., az 53., Holman a 71., illetve Madatov a 69. percben.

Bale extrája sem volt elég a walesieknek

A Horvátország–Wales találkozó egyik legszebb pillanatát a Real Madrid támadója, Gareth Bale produkálta, amikor az első félidőben egy hatalmas bedobással helyzetbe hozta csapattársát. A villámgyors akció végén nem született gól, a horvátok pedig ha nehezen is, de megnyerték a meccset, így javították a Magyarország elleni vereséget. A Vatreni ugyan többet birtokolta a labdát, de nem tudták végig irányítani a meccset. A 17. percben Lawrence öngóljával szerezték meg a vezetést, a második félidő elején pedig Perišić találatával duplázták előnyüket. A horvátok rengeteg szabálytalansággal tördelték a játékot, Kovács István romániai játékvezető öt sárga lapot ki is osztott nekik. Wales Brooks révén a 77. minutumban, a hátrelévő bő negyed órában azonban nem adódott előttük nagyobb lehetőség. Ryan Giggs legénységének következő kihívása a magyarok elleni párharc lesz, amelynek során két közvetlen rivális csap össze, s könnyen lehet, hogy a csoport végső sorrendjét is befolyásoló mérkőzésre kerül sor kedden.

Osijek: Horvátország–Wales 2:1 (1:0)

Gradski vrt stadion, 17061 néző, vezette: Kovács István (román).

Horvátország: Livaković – Barišić, Vida, Lovren, Jedvaj – Brozović, Modrić – Perišić (Škorić, 93.), Kovačić (Badelj, 76.), Brekalo (Pašalić, 67.) – Kramarić. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalić (horvát).

Wales: Hennessey – Roberts, Mepham, Lawrence, Davies – Wilson, Allen, Smith (Brooks, 65.), James (Matondo, 79.) – Vaulks (Ampadu, 66.) – Bale. Szövetségi kapitány: Ryan Giggs (walesi).

Gólszerzők: Lawrence (öngól) a 17., Perišić a 48., illetve Brooks a 77. percben.

A csoport állása:

1. Magyarország

3

2

0

1

5:4

6

2. Horvátország

3

2

0

1

5:4

6

3. Wales

2

1

0

1

2:2

3

4. Szlovákia

2

1

0

1

2:1

3

5. Azerbajdzsán

2

0

0

2

2:5

0

B CSOPORT

Csúnya vereség Ukrajnában

Azzal számolni lehetett, hogy Szerbiának a pontszerzés tekintetében nehéz dolga lesz Ukrajna vendégeként, ám az előzetes erőviszonyok alapján az 5:0-s, kiütéses ukrán siker azért nem volt benne a pakliban.

A házigazda a kezdetektől veszélyesebben támadott, aminek szűk fél óra játék után lett meg először az eredménye: Cigankov jó ütemben érkezett Karavajev jobboldali lapos beadására, és higgadtan Dmitrović jobb alsójába lőtt. Alig ünnepelte ki magát az ukrán közönség, ismét Cigankov került főszerepbe, aki egy félkontrából, jó húszméteres lövéssel megduplázta csapata előnyét. A félidő ilyen eredménnyel ért véget, Szerbiának ez idő alatt két, kaput elkerülő próbálkozása volt…

Alig futottak ki a játékosok a pihenő után, az eredményjelzőn már 3:0 állt: Konopjanka a második félidő első ukrán támadását okos, pontos, a hosszú alsóba tartó jobblábas lövéssel fejezte be, amivel gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát. Mladen Krstajić, a Sasok trénere ezután Mitrović beküldésével próbálta élénkíteni a gárdát, de a válasz újabb ukrán gól volt (Jaremcsuk, 59., 4:0). Fejsa és Lazović becserélése se hozott sok változást, a szerbek hébe-hóba jutottak veszélyes helyzetbe, a meccset egyetlen kapura tartó lövéssel fejezték be. A kegyelemdöfést Konopjanka adta meg második találatával (5:0).

A Portugáliával fémjelzett B csoportban minden bizonnyal sorsdöntő párharc lehet az ukrán–szerb, a Sasok szempontjából a vereség mellett az is rossz előjel, hogy az ukránok hozzájuk hasonlóan pontot szereztek Portugáliában, vagyis azon az ágon már nehezebb lesz előnyt kovácsolni. A pillanatnyilag sereghajtó Sasok ma este a litvánokat fogadják (20.45). A belgrádi Rajko Mitićben hazai közönség előtt kötelező a javítás, de még így sem lesz egyszerű a továbbiakban lépést tartani az Európa-bajnokkal és a jelenleg toronymagasan csoportelső – igaz, eggyel több találkozót letudó – ukránokkal.

Lviv: Ukrajna–Szerbia 5:0 (2:0)

Lviv Aréna, 34915 néző, vezette: Lahoz (spanyol)

Ukrajna: Pjatov – Mikolenko, Matvjenko, Krivcov, Karavajev – Sztepanyenko (Sepelev, 72.), Malinovszki, Konopjanka (Kovalenko, 76.), Zincsenko, Cigankov – Jaremcsuk (Kravec, 67.). Szövetségi kapitány: Andrij Sevcsenko.

Szerbia: Dmitrović – Kolarov, Spajić, Milenković – Kostić, Maksimović, Tadić, Ljajić (Fejsa, 60.), Gaćinović – Prijović (Mitrović, 53.), Jović (Lazović, 72.). Szövetségi kapitány: Mladen Krstajić.

Gólszerzők: Cigankov a 26 és 28., Konopjanka a 46 és 75., Jaremcsuk az 59. percben.

A csoport állása:

1. Ukrajna

3

2

1

0

7:1

7

2. Luxemburg

3

1

1

1

4:4

4

3. Portugália

2

0

2

0

1:1

2

4. Litvánia

2

0

1

1

2:3

1

5. Szerbia

2

0

1

1

1:6

1

Kapitulált a világbajnok

Franciaország kaput eltaláló lövés nélkül fejezte be a Törökország elleni Eb-selejtezős meccset. A világbajnok csapat enerváltan játszott, hiába a Mbappé, Giroud, Griezmann hármas, a franciák egyszer sem veszélyeztették komolyabban Mert Günök kapuját. A törökök egy félidő alatt lezárták a meccset. A 30. és a 40. percben is betaláltak, s végül 2:0-ra nyertek a vb-győztes ellen. Didier Deschamps gárdája három forduló után a második a csoportban, őket csak a kiválóan teljesítő Törökország előzi meg. Şenol Güneş, a válogatott kapitánya elégedett lehet csapata eddigi teljesítményével, hiszen Yilmazék három mérkőzés után nyolc rúgott és nulla kapott góllal, százszázalékos produkcióval vezetik a tabellát. A többi nagyágyú, így Belgium, Németország, Olaszország és Spanyolország is könnyedén nyert. A németeknél Manuel Neuer régi önmagát idézte, amikor fél óra elteltével kirontott a kapujából és a tizenhatoson kívül kezdett el cselezni. Bár az egyéni akció elég sok veszélyt rejtett, a Bayern München kapusa elfektette a fehérorosz Kovalevet, s tisztázni tudott. A spanyol labdarúgó-válogatott háza táján Sergio Ramost kell kiemelni, aki a Feröer-szigetek elleni 4:1-es győzelemmel immáron a legtöbb nyertes meccsel rendelkezik a hispánok történelmében. Ramos 164-szer szerepelt a válogatottban, ezeken a mérkőzéseken 122-szer a győztes oldalon hagyta el a pályát. A Real Madrid hátvédje Iker Casillast utasította maga mögé ebben a rangsorban.