2024. április 19., péntek
ÓBECSE

Várólistán a leendő ovisok

Bár nyolcvanan várólistán vannak, nagy valószínűséggel minden gyermek beiratkozhat majd az óvodába – ezt üzente pénteken sajtótájékoztatón Suzana Đukić, Dragan Tošić óbecsei polgármester oktatással-neveléssel megbízott segédje. Az újságírókat azért invitálták a Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézménybe, hogy az illetékesek tiszta vizet öntsenek a pohárba az általuk dezinformációknak minősített hírekkel kapcsolatosan.

Tatjana Mitić óvodaigazgató elmondta: áprilisban 301 szülő szerette volna óvodába íratni a gyermekét, közülük nyolcvanan várólistára kerültek. Az igazgatónő tájékoztatása szerint a környező településeken összességében csökkent a beiratkozók száma, viszont Óbecsén a tavalyinál jóval több szülő szerette volna óvodába íratni a gyermekét. Újságírói kérdés nyomán a sajtótájékoztatón ugyan az derült ki, hogy Péterrévén is van várólista, Tatjana Mitić szerint ez azonban nem rendkívüli esemény, és ahogy korábban, úgy az idén sem lesz gond a faluban a beiratkozás.

Óbecsén két új csoportot kellene indítani ahhoz, hogy minden gyerek óvodába járhasson, de a létszámstop miatt ehhez pénzügyminisztériumi engedélyre van szükség. Suzana Đukić elmondása szerint az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt az engedélyt megkapja, és nagy valószínűséggel minden gyerek elindulhat majd az óvodába szeptember elsején. A Magyar Szó érdeklődésére, hogy hány magyar és hány szerb gyermeket érint a bizonytalanság, azt a választ kaptuk, hogy a beiratkozandók nemzetiségi összetételével egyelőre nem foglalkoztak.

Azok a szülők, akiknek a gyerekük bekerült az óvodába, a jövő héten már alá is írhatják a szerződéseket. A várólistás családokat telefonon fogják értesíteni a fejleményekről.