2024. március 29., péntek

Szlovénia elítéli a magyar kormány által közétett térképet

A magyar kormány hivatalos Twitter-oldalán közzétett térképet Szlovénia elítéli , amely azt sugallja, hogy Szlovénia és más országok a trianoni békeszerződés után földterületeket sajátítottak el Magyarországtól – írta a ljubljanai külügyminisztérium állásfoglalását ismertetve az szlovén hírügynökség (STA) pénteken.

A szlovén külügyminisztérium Twitter-oldalán a többi között azt hangoztatta: a térkép nem járul hozzá az Európai Unió értékeinek megerősítéséhez és a jószomszédi viszonyhoz.

A térképen a Trianon előtti Magyarország látható, amelyek után kezek nyúlnak, hogy letépjék az ország kétharmadát. A magyar kormány június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján jelentette meg a térképet hivatalos közösségi oldalán, az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés évfordulóján – írta az STA. Románia, Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság akkoriban nagy területekre tett így szert, Szlovéniához került a Muravidék – emlékeztetett a hírügynökség.

Borut Pahor szlovén elnök pénteken a hírügynökségnek azt mondta: érthető és helyes, hogy egy demokratikus közösség elítéli az olyan térképek megjelentetését, amelyek területi igényeket támasztanak más országokkal szemben. Úgy vélte: az ilyen kísérletek miatt nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a tisztelet és az együttműködés kialakítására nemzeti kereteken belül és egymás között is.

A térkép közzétételét Marjan Sarec szlovén kormányfő is bírálta. Twitter oldalán azt írta, hogy az „sem nem európai, sem nem békés”. Ezzel kést szúrtak Szlovénia szívébe – húzta alá.