Megfélemlítés a függetlenség ára

A rezsimhű médiumok támogatást kapnak, a többiek meg fenyegetést, értékelte a Freedom House

P.E.

2019. június 5., 22:10

Kommentek száma 0 

Újfent lesújtó értékelést adott aktuális jelentésében a Freedom House a szerbiai sajtó helyzetéről, megállapítván, hogy az aktuális hatalom ellehetetlenítette a kritikus médiahangvételt, illetve a szakma alapelveit és szabályait tiszteletben tartó médiumok munkáját, részben nyomásgyakorlással, részben pedig a médiaházak felvásárlásával. Aleksandar Vučić államfő, a Szerb Haladó Párt elnöke sikerének a titka éppen a média felett gyakorolt hatalom és elnyomás, értékelte az N1 tv hírösszeállítása alapján a Freedom House, amely szerint a hatalom minden rendelkezésére álló eszközt bevet azzal a céllal, hogy elnyomja a médiát: a törvényes és gazdasági tényezők segítségével nyomást gyakorol a kritikus hangnemet megütő médiumokra, míg ezzel egyidejűleg kifejezetten támogatja a hűséges médiaházakat. A rezsimhű médiumokat költségvetési pénzeszközökből finanszírozott reklámmegrendelésekkel, valamint szelektív adószabályokkal, vagy társfinanszírozás által támogatja a hatalom, olvasható a jelentésben.

– A médiumok feletti irányítás átvételének a folyamata még nem fejeződött be, ugyanakkor már mostanra sikerült kialakítani egy olyan légkört, amelyet a sajtómunkások folyamatos megfélemlítése és zaklatása jellemez, ez pedig ellehetetleníti a szakma szabályaival összhangban lévő újságírói tevékenységet. Az SZHP-vel összefüggésbe hozható személyek az elmúlt időszakban több médiumot is megvásároltak. A párt egyik magas rangú tisztségviselőjének a fivére, aki korábban már három internetes hírportállal, továbbá egy rádióállomással és kilenc kábeltelevízió csatornával rendelkezett, megvásárolt két tv-állomást, amelyik nemzeti frekvencián sugároz – fogalmaz a szervezet, amely arra is emlékeztetett, hogy a független újságírókat árulónak és bérencnek bélyegzik meg, egyikük házát a közelmúltban fel is gyújtották. A hatalom azt sugallja szimpatizánsainak, hogy az újságírókkal bárki bármit megtehet, hiszen a gyakorlat azt támasztja alá, hogy ezek a támadások túlnyomóan következmények nélkül maradnak, olvasható a folytatásban, mint ahogyan az is, hogy ezen eszközökkel azt próbálják tudatosítani az újságírókkal, hogy minden érdemi oknyomozás és objektív újságírói tevékenység rizikófaktornak minősül.

A Freedom House értékelése szerint a médiumok ellenőrzésének tekintetében felhatalmazással rendelkező szervek nem végzik a munkájukat, emellett még szabálytalanul is működnek, a független médiumokkal szembeni magatartásuk pedig ellenséges. A REM tagsága továbbra sem teljes, ez pedig szintén a hatalom a médiaszféra minden szegmensére kiterjedő befolyásának a bizonyítéka.

A jelentés szerzői szerint még nincsen minden veszve, már csak azért sem, mert ha Szerbiának valóban komoly ambíciói vannak az európai uniós tagság vonatkozásában, akkor változtatnia kell a médiaszférában uralkodó állapotokon.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége