2024. április 19., péntek

Kétezer euró egy lányért

Emberkereskedelmi hálózatra csapott le a niši rendőrség

Három személyt tartóztatott le a rendőrség emberkereskedelemben való bűnrészesség alapos gyanúja miatt, egy tizennégy éves lányt próbáltak hamis útlevéllel átcsempészni Németországba, hogy kétezer euróért egy állítólagos házassági szerződés szerinti leendő férjéhez utazzon. A sajtó információi szerint a hatóság egy jól bejáródott emberkereskedelmi csatorna nyomaira bukkant ezáltal.

A Kosovska Kamenica-i lány beismerte, hogy beleegyezett az állítólagos házassági szerződés megkötésébe, ez nem számít furcsának abban a kultúrkörnyezetben, amelyben él. Bár a Németországba utazást is önszántából vállalta, ez mégsem jelent mentséget az elkövetők számára, hisz a gyermek a felnőttek illegális ügyködésének és félrevezetésnek az áldozata lett. Semmilyen kényszerítésnek, testi sértésnek a jeleit sem találta a niši rendőrség, ami ugyancsak nem jelenti azt, hogy a határ átlépését követően a lány nem vált volna az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnözők szabad prédájává – írja a belgrádi média.

Az akciót a hatóság a niši repülőtéren hajtotta végre hosszú ideig tartó nyomozást követően. Letartóztatták a német iratokkal rendelkező M. B.-t (18), a kragujeváci R. F.-et (34), míg a pristinai F. O.-t (42) a horgosi átkelőnél állították elő, amikor gépkocsival próbálta elhagyni az országot. R. F.-et gyanúsítják azzal, hogy a pristinai férfitől egy ártatlan lánynak a „beszerzését” kérte, akit fiához adna Németországban, s a „szolgáltatásért” kétezer eurót akart fizetni. A hamis útlevelet egy a kislányra hasonlító, már felnőttkorú nőtől vásárolták meg.

A niši Felső Ügyészség meghallgatta a gyanúsítottakat, akik ellen további nyomozás indul. A bíróság úgy határozott, hogy harminc napos vizsgálati fogságot rendel el ellenük. Ha bebizonyítja az ügyészség, hogy emberkereskedelemben vettek részt, 3 és 12 év közötti börtön vár valamennyiükre.

A Kosovska Kamenicai-i kislányt a niši Duško Radović árvaházban helyezték el, s nem is adják vissza a szüleinek mindaddig, amíg nem lesz biztos, hogy azok nem vettek részt az illegális tevékenység szervezésében. Az is előfordulhat, hogy a szülői jogok sérültek, s a lány apja és anyja semmiről sem tudott, ezt azonban a vizsgálat deríti majd ki. Nem számít enyhítő körülménynek az sem, ha a kislányt tényleg „csupán” házasodni vitték volna Németországba, s nem került volna emberkereskedők markába, vagy prostitúciós hálózatba.

A hatóságnak az eddigiekben nem sikerült kiderítenie M. B. (18) valódi kilétét. Német útlevele van, de nem beszél németül, csak oroszul. Gyanítják, hogy maga is hamis papírokkal rendelkezik. Nyomoznak az után is, hogy milyen szerepe volt ebben a bűncselekményben.