2024. március 29., péntek

A biztonságos aratásért

A kalászosok aratása a néphagyomány szerint június végén, Péter és Pál napján veszi kezdetét, de az utóbbi időszakban ezen dátum előbbre tolódott, így az időjárási körülmények függvényében általában már június közepén az árpa aratásával megkezdődhet a betakarítási szezon. A vonatkozó törvények értelmében a mezőgazdasági gépeket ezen időszakra, többek között a fokozott tűzveszély miatt a megfelelő állapotba kell hozni, és ezt műszaki vizsgán igazolni is kell.

A belügyminisztérium, a tűzoltóság és a helyi önkormányzat képviselőiből Szabadka Város minden évben megalakítja azt a bizottságot, amelynek az a feladata, hogy kidolgozza a mezőgazdasági gépek és tűzoltókészülékek kötelező vizsgájának menetét. Osztrogonác Simon, a Szabadkai Városi Tanács mezőgazdasággal megbízott tagja elmondta, hogy a bizottság pontosan meghatározta, hogy mely településeken mikor kerül sor a vizsgálatokra, illetve azt is megtudtuk, hogy a műszaki vizsga ára a tavalyihoz képest nem változott.

Osztrogonác Simon (Fotó: Gergely Árpád)

Osztrogonác Simon (Fotó: Gergely Árpád)

– Minden helyi közösségben kirakjuk az értesítést, hogy mely napokon, mely településeken fogják elvégezni a technikai vizsgálatokat. A műszaki vizsga ára nem változott, így a kombájnok esetében 2000–4000 dinárt, míg a traktorok esetében 1000–3000 dinárt kell fizetni. A vizsgáztatás a megszokott sorrendben történik. Az utóbbi időben csökkent az aratásban résztvevő mezőgazdasági gépek száma, mivel ezen munkálatokat ma már sokkal nagyobb kombájnokkal és traktorokkal végzik, így minden jármű műszaki vizsgálatára jut elegendő idő – nyilatkozta Osztrogonác.

A tanácsos szavai szerint a tapasztalataik alapján a szabadkai és környékbeli gazdák a vizsgálatokra megfelelő állapotba hozzák gépeiket, hisz az ő érdekük is, hogy az aratást ne akasszák meg technikai problémák.

Végezetül azt is el kell mondani, hogy az idén mivel valamennyivel kevesebb kalászost vetettek, mint tavaly, Szabadka Város területén az aratás várhatóan két hét alatt befejeződik.

A KÖTELEZŐ VIZSGÁLATOK MENETRENDJE

Szabadka Város Tűzoltó Szövetsége értesíti az érintetteket, hogy megkezdték a mezőgazdasági gépek és a tűzoltókészülékek aratás előtti kötelező vizsgálatát.

A Szabadkai Központi Önkéntes Tűzoltó Egyesület szakemberei a következő menetrend szerint végzik a vizsgálatokat:

– szerdán 8 és 15 óra között a palicsi kerülőúton Palics, Hajdújárás és Nosza gépeit vizsgálják meg;

– csütörtöktől szombatig kerül sor a kelebiai gépek vizsgálatára;

– csütörtökön Békován végzik a műszaki vizsgát;

– szombaton Kisbajmok, Kisbosznia, Kaponya és Kisbaja területén kerül sor a vizsgákra;

– kedden a Bajai úton a Május elseje Szövetkezet igazgatóságán végzik a gépek ellenőrzését;

– tizenharmadikán Györgyénben a terepen végzik a munkagépek vizsgálatát, míg a tűzoltókészülékek ellenérzésére a Jaramazović család birtokán kerül sor;

– tizennegyedikén a Csantavéri úton végzik a műszaki ellenőrzést;

– tizenötödikén a sándori és a verusityi gépek vizsgálatára kerül sor.

A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület székházában szerdán és csütörtökön 8 és 12 óra között végzik a tűzoltókészülékek vizsgálatát, míg a mezőgazdasági gépek vizsgálatára a terepen kerül sor az aratás kezdetéig.

A Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Egyesületben szerdán, csütörtökön és pénteken kerül sor a tűzoltókészülékek vizsgálatára, míg a mezőgépek ellenőrzésére a terepen kerül sor az aratás kezdetéig.