2024. március 28., csütörtök

Nem csak gyerekeknek zenélnek

Az Alma Együttes nagy sikerű koncertet adott a Palicsi Magyar Sokadalmon

A magyarországi Alma Együttes nemrég a Palicsi Magyar Sokadalmon lépett színpadra. A zenekarra nagyon sokan voltak kíváncsiak, hiszen rengeteg gyermek jött el szülei és nagyszülei társaságában. A koncert nagyon jó hangulatban telt, a kicsik táncra perdültek, lelkesen énekelték a dalokat, és alig győzték túlkiabálni egymást.

Az együttes 1996-os megalakulásakor még felnőtt közönségnek játszott, ám egyre több olyan helyre hívták őket, ahol gyerekeknek kellett zenélniük. Történetük során a formáció tagjai többször cserélődtek, tavaly pedig négyen kiváltak az együttesből, és Kifli Zenekar néven új formációt hoztak létre. A csapat alapítója, Buda Gábor, valamint az új tagok, Berkesi Alex és Ránki András léptek fel a palicsi közönség előtt.

Buda Gábor szerint attól ilyen jók a koncertjeik, mert szeretik magukat adni fellépés közben.

– A színpadon álló előadó úgy tudja szórakoztatni az embereket, ha jól érzi magát. Huszonhárom éve játszom a gyerekeknek, és úgy gondolom, hogy az önazonosság nagyon fontos. Megfelelő lazasággal kell zenélni egy-egy koncert alkalmával. A közönség is értékeli, ha egy zenekar nem játssza meg magát, hanem önmagát adja. Egész életemben azt láttam és érzékeltem, hogy a színpad egy nagyító. Olyan, mintha valakit nagyító alá raknának, így érzékelhető az, ha valaki izgul, vagy ha valaki megjátssza magát – mondta Buda Gábor.

Berkesi Alex szerint a vidámság és a lazaság elengedhetetlen ebben a műfajban, hiszen gyerekeknek játszanak. Azért, hogy a felnőttek is szórakozzanak, bele szoktak vinni a dalokba kétértelmű poénokat. Arra a kérdésre, hogy milyen emlékekkel távozik a palicsi koncertről, ezt válaszolta:

– Csodálatos helyen léptünk fel, ledöbbentünk, amikor megérkeztünk. A közönség nagyon aranyos volt. A gyerekek azonnal bekapcsolódtak a játékba, a szülők pedig értették a poénokat. Fantasztikus élmény volt – osztotta meg velünk Berkesi Alex.

Buda Gábornak is tetszett a környezet és a közönség fogadtatása.

– Kétféle előadást jegyez meg az ember. Az egyik az, amikor eltöri a lábát a színpadon, a másik pedig a koncert, amelyre örökké emlékezel. Ez az este pontosan ilyen volt. Hálásak vagyunk a szervezőknek, hogy itt lehettünk – szögezte le Buda Gábor.