2024. március 28., csütörtök

145 éves a Zentai Önkéntes Tűzoltó Testület

A zentai tűzoltók szombat délután a városi tűzoltólaktanyában családias hangulatú összejövetel keretében ünnepelték meg a jubileumot, amely keretében a képzést nemrég elvégzett önkénteseknek kiosztották a bizonyítványokat, és leleplezték a testület jelenlegi tagjait ábrázoló tablóképet.

Fotó:Horváth Zsolt

Fotó:Horváth Zsolt

Molnár Gábor Gyula, a testület parancsnoka lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a zentai vezetés 1874-ben döntött az Önkéntes Tűzoltó Egylet megalapításáról, amikor is a képzett tűzoltók rendelkezésére bocsátotta a tűzvédelmi eszközöket, hogy azokat szakszerűen kezelve küzdjenek a lángok ellen. Kiemelte, hogy az elmúlt közel másfél évszázad alatt ugyan számos nehézséggel szembesültek a zentai tűzoltók, de mégis megmaradt a tűzoltóság, és harminc évvel a megalakulásukat követően az akkoriban gazdaságilag erős város felépítette a nagyon szép tűzoltólaktanyát is.

Az önkéntes tűzoltó testület vezetője szerint, amíg elődeink tömegesen vettek részt a testület tevékenységében, manapság mind nehezebb új tagokat toborozni, így pillanatnyilag elég nehéz időket élnek át, és a hivatásos lánglovagok is nagyon kevesen vannak. A zentai önkormányzat támogatásának köszönhetően az egyetlenegy főállású tűzoltó mellett éjszakánként egy képzett önkéntes is ügyeletben van, s ez riasztások alkalmával nagymértékben lerövidíti a tűzoltók indulási idejét.

A zentai önkéntes tűzoltók női csapata az elmúlt években a különböző tűzoltóversenyeken is derekasan helyt állt, 2001-ben Finnországban, 2005-ben Horvátországban és két évvel ezelőtt Ausztriában is részt vettek a tűzoltó-olimpián. Molnár Gábor Gyula szerint a zentai önkéntes tűzoltóknak nagy szükségük lenne utánpótlásra, mivel a tagjaik között rengeteg az idős, s nagyon kevés a fiatal.

– Hetente egyszer foglalkozunk több mint húsz odaadó általános iskolással, viszont a tapasztalatunk alapján közülük felnőtt korára legfeljebb egy marad a tűzoltóknál, ez pedig kevés – jegyezte meg beszélgetőtársunk.

Az önkéntes tűzoltók parancsnoka elmondta azt is, hogy a műszaki felszereléssel is gondok vannak, mert a gépparkjuk elavult. Ezt egyébként a múlt század nyolcvanas éveiben újították fel, de azóta semmilyen változás nem történt.

– Újabb, korszerűbb gépekre lenne szükség, amelyek megfelelnek a kor követelményeinek – hangsúlyozta Molnár Gábor Gyula.

Az ünnepségen Vasas Balázs, az önkéntes tűzoltó testület újonnan megválasztott elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és az egyesület sokszínű tevékenységének az ecsetelése mellett a jövőbeni tervekről is beszélt. Mindenekelőtt kiemelte, hogy az egyesület dédelgetett vágya, hogy rendelkezzen egy új tűzoltókocsival, s a következő időszakban kiemelt célkitűzés ennek a beszerzése. Ezenkívül havi rendszerességgel tűzoltóesteket szándékoznak szervezni, ahol az egyesület tagjai társaloghatnak, barátkozhatnak majd egymással, ezenkívül Szerbia-szerte továbbra is aktívan részt szeretnének venni a különböző versenyeken, s az idei évtől kezdve remélhetőleg egy pionír- és egy fiúcsapatot is sikerül majd megalakítanunk. A tervek között szerepel a tűzoltótáborok felelevenítése, s igyekeznek megragadni minden alkalmat, hogy eszközöket szerezzenek be, emellett fel szeretnék újítani az egyesület eléggé elavult számítógépparkját is, amely a gyermekeknek sokat jelentene a képzés során, a tűzoltóknak pedig az adatok feldolgozása és tárolása terén – ecsetelte az elnök.

Az ünnepség legfényesebb pillanata a tűzoltóképzésen sikeresen levizsgázott tagok számára az erről szóló bizonyítványok és oklevelek kiosztása és a testület jelenlegi tagjait ábrázoló tabló leleplezése volt.