2024. március 28., csütörtök

Bodor Anikó-díjat kapott a temerini Dalárda

Méltó elismerése a kitartó munkának
Szabó Gabriella és Bolyos Miklós a díjátadón

Szabó Gabriella és Bolyos Miklós a díjátadón

A hétvégén sikeresen lezajlott Gyöngyösbokréta és Durindó a vajdasági magyarság egyik legrangosabb néptáncos és népzenei fesztiválja, amely több ezer embert mozgatott meg.

A fesztivál második napján, vasárnap került sor a Durindóra, ahol számos asszony-, férfi- és vegyeskórus mutatta meg magát, kik hangszeres kísérettel, kik anélkül. A fellépő csapatok száma is jól példázta, hogy nagy volt az igény arra, hogy az egész éves munka gyümölcsét színpadra vigyék, hiszen 112 csoport jelentkezett be, hogy dalcsokrát előadhassa. Azt azonban mindig fontos kihangsúlyozni, hogy nem versenyről beszélünk, a szakmai zsűri a későbbi fejlődés szempontjából tanácsokkal látja el az egyes régiók csapatait, hasznos útravalóval a jövőre nézve. Erre nem közvetlenül a fellépés után nyílik lehetőség, régiós utazások során fognak majd megtörténni a kiértékelések, ahol a fellépők vissza is tudják majd nézni a produkcióikat, ezzel is lehetőséget adva saját maguknak a minőség javítására, munkájuk csiszolására, tökéletesítésére.

Azt azonban mindenképpen fontosnak tartja a szakmai zsűri, hogy a kiemelkedő népzenei együtteseket, vagy szólistákat elismerésben részesítsék, így 2011. óta Bodor Anikó-díjat osztanak azoknak, akik népi hagyományunk örökségét leghitelesebben tolmácsolják a közönségnek, legautentikusabban tudják előadni saját tájegységük dalait.

Idén a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Dalárda és tamburazenekara kapta ezt az elismerő díjat, melynek csoportvezetője Szabó Gabriella volt, ő készítette fel az énekeseket, a muzsikusokkal pedig Bolyos Miklós foglalkozott. A temeriniek mellett pedagógusi különdíjban részesült a topolyai Kisimre Szerda Anna néptánc- és népzeneoktató is.

Nyitókép: Szabó Gabriella és Bolyos Miklós a díjátadón