2024. április 20., szombat

Az Egyesült Államok egyenlő versenyfeltételeket akar Kínával

Hosszú évtizedek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata után az Egyesült Államok kiegyenlített versenyfeltételeket akar teremteni Kínával - jelentette ki az amerikai külügyminiszter hétfőn Hollandiában.

"Nagyon aggasztónak tartjuk, hogy a kínai piacra belépő nyugati, köztük amerikai és más cégek nem ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint a nyugati piacokra lépő kínai vállalatok" - mondta Mike Pompeo, miután egyeztetett holland kollégájával, Stef Blokkal.

Donald Trump elnök csupán azonos versenyfeltételeket akar biztosítani az amerikai és a kínai vállalatok számára - hangsúlyozta a tárcavezető, aki hétfőn érkezett Hágába, ahol Mark Rutte holland kormányfővel megnyitja a 9. Globális vállalkozói csúcstalálkozót.

"Az nem nyitott kereskedelem, hogy egy vállalat idejöhet, és befektethet Hollandiában, amikor viszont egy holland cég akar beruházni Kínában, akkor információkat kell átadnia a Kínai Kommunista Pártnak" - fogalmazott.

A találkozón szó volt az ötödik generációs mobiltávközlési hálózatok (5G) biztonságának garantálásáról is.

Pompeo kiemelte, Washington arra kérte szövetségeseit, partnereit és barátait, hogy ne tegyenek semmi olyat, ami veszélyeztetné a közös biztonsági érdekeket vagy korlátozná az érzékeny információk megosztásának lehetőségét.

Blok erre reagálva aláhúzta, hogy miközben Hollandia stratégiája összehangolására törekszik szövetségeseivel, minden államnak magának kell meghoznia a biztonsági döntéseit.

"Szakértők csoportja dolgozik az 5G-beruházások biztonságán" - közölte, hozzátéve, hogy már nyáron kiírhatják a frekvenciapályázatokat, addig meglesz a határozat is az ügyben.

A holland külügyminiszter arról számolt be, hogy a megbeszélésen a venezuelai és az iráni helyzetre is kitértek.

Biztonsági megfontolásokból nemrég az Egyesült Államok, majd Ausztrália, Japán, Új-Zéland és Tajvan is kizárta az 5G-hálózatok fejlesztéséből a kínai Huaweit.

Washington szerint Peking kémkedésre használhatja fel a vállalat berendezéseit, a vádak arra a kínai törvényre hivatkoznak, amely megköveteli a technológiai cégek együttműködését a hírszerző szervekkel. A kínai kormány és a Huawei ezt tagadja.

Az Egyesült Államok bojkottra szólított fel, és a hírszerzési információk megosztásának korlátozásával fenyegette meg például a tiltást elutasító Németországot.