2024. március 28., csütörtök

Megszépül a zentai Szent Anna temető

Júniustól új gondnok tartja karban a környezetet – Jövőre első világháborús emlékkeresztet állítanak fel

A zentai Jézus Szíve Plébániához tartozó Szent Anna temetőben június elsejétől új gondnok kezdi meg munkáját, és attól fogva a temetőben a nyitvatartási időben mindig lesz felügyelet. Rácz Szabó István, a plébánia koordinátora elmondta, hogy a gondnokságot ezentúl Juhász Gábor adai vállalkozó végzi, így a temetéssel, a sírhelybérlettel és egyéb temetői ügyekkel kapcsolatban őt kell keresni a 063/817-2190-es telefonszámon, illetve a temető irodájában a fogadóórákon, kedden 7-től 12 óráig és csütörtökön 15-től 19 óráig.

A jövőben rendezettebb lesz a zentai Alsóvárosi temető (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

A jövőben rendezettebb lesz a zentai Alsóvárosi temető (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Rácz Szabó István elmondta, szeretnék, ha a temetőben a jövőben nagyobb lenne a tisztaság, a rend, mint amilyen eddig volt, illetve szeretnék, ha a fű mindig időben le lenne kaszálva, ha a járdák rendszeresen fel lennének söpörve.

– Az egyházi képviselőkkel közösen döntöttünk úgy, hogy az eddiginél rendezettebb környezetet szeretnénk, és az lenne a célunk, hogy egy szép sírkert alakuljon ki. Sokan felrótták, hogy az utóbbi időben igen rendezetlen a temető, amiért mindenkitől elnézést kérünk, de biztosak lehetünk abban, hogy amint az új gondnok elkezdi megbízatását, gyorsan megváltozik a helyzet. Juhász Gábor azt ígérte, hétfőn megkezdik a terület rendbetételét, és egy hét múlva a jelenleginél sokkal ápoltabb környezet várja majd a temetőbe látogatókat. Ő üzemelteti majd a kegytárgykereskedést is, és teljes körű szolgáltatást nyújt temetésekkor. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezentúl egész napos felügyelet lesz a temetőben, hogy elejét vegyük annak, hogy illetéktelenek bejussanak, sőt egy kamerarendszer felszerelésében is gondolkodunk. Ahogyan már említettem, szép sírkertté szeretnénk alakítani, ezért fásítani is fogunk, többféle örökzöldet ültetünk hamarosan – emelte ki Rácz Szabó István, aki elmondta azt is, hogy a valamikori csőszház helyén egy első világháborús emlékkereszt felállítását tervezik.

– Néhány éve lebontattuk a régi csőszházat, és annak a helyére képzeltük el az emlékkeresztet. Ennek a tervdokumentációja már el is készült, a területet az egyház tetette rendbe, az emlékkereszt felállítását pedig Zenta község önkormányzata és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. finanszírozza. A kereszt annak a mintegy ezerháromszáz zentainak állít emléket, akik az első világháború áldozatai lettek. Nemcsak kereszt lesz, hanem egy megemlékező hely is, ahol méltóképpen emlékezhetünk meg azokról a zentaiakról is, akikről nem tudni, hol vesztek el a világháborúban. Az emlékkeresztet a tervek szerint 2020-ban állítjuk majd fel – fogalmazott a plébánia koordinátora.