2024. március 28., csütörtök

Cicipasz nyert Krajinović ellen

A hatodikként rangsorolt görög Sztefanosz Cicipasz nagy csatában nyert a szerb Filip Krajinović ellen a pénteken kezdődött, de sötétedés miatt félbeszakadt, s csak szombaton befejezett mérkőzésen a francia nyílt teniszbajnokságon.

A felek előző nap - Cicipasz 2:0-ás vezetésénél - a harmadik szettben 5:5-nél vonultak el éjszakai pihenőre.

A szombati folytatásban Krajinović rövidítésben javított helyzetén, hozva a játszmát, a szépítés azonban nem sokat ért, mert a negyedik szettben megint a görög volt a jobb, s az újabb rövidítéses végjátékban felülkerekedett riválisán az összesen három óra 34 percig tartó összecsapáson.

Négy játszmára volt szüksége a kilencedik helyen kiemelt olasz Fabio Fognininak is az újabb sikerhez, míg az ötödikként rangsorolt német Alexander Zverev ötszettes küzdelemben jutott túl ellenfelén. Előbbi a spanyol Roberto Bautista-Agutot, utóbbi pedig a szerb Dušan Lajovićot győzte le.

Eredmény:
férfiak:
--------
3. forduló (a 16 közé jutásért):
Cicipasz (görög, 6.)-Krajinović (szerb) 7:5, 6:3, 6:7 (5-7), 7:6 (8-6)
Fognini (olasz, 9.)-Bautista-Agut (spanyol, 18.) 7:6 (7-5), 6:4, 4:6, 6:1
A. Zverev (német, 5.)-Lajović (szerb, 30.) 6:4, 6:2, 4:6, 1:6, 6:2