2024. április 19., péntek
NBA

Tovább tart a Raptors lendülete

Meglepően simán, szinte végig vezetve 118:109-re verte a Toronto a címvédő Golden State-et az NBA nagydöntőjének első mérkőzésén, így megtette a szükséges négyből az első lépést a klub történetének első bajnoki titulusa felé.

A Raptorsnál szemmel láthatóan továbbra is megvolt a lélektani lendület, amelyet a gárda az alapszakaszgyőztes Milwaukee elleni fordítással szerzett (a főcsoportdöntős sorozatban 0:2-ről 4:2). Kawhi Leonardék egyetlen pillanatra sem ijedtek meg a sztárokból verbuvált ellenféltől, első négy kosaruk csont nélkül bezúgó tripla volt, amivel talpra állították a hazai aréna közönségét, és megadták a meccs alaphangját. A Warriors csak pillanatokra tudta átvenni a vezetést, utoljára a második negyed derekán, utána már végig hazai kézben volt az eredmény.

A 23 pontos Leonard mellé csapattársa, Pascal Siakam nőtt fel leginkább, a kameruni magasember két triplát is berámolva 32 pontot szórt, 8 lepattanót szedett és 5 gólpasszt osztott ki, valamint kiváló védekezést mutatott be, csakúgy mint Marc Gasol (20). A túloldalon Steph Curry vállalta a legtöbbet, az irányítózseni a meccs legjobb dobójaként 34 pontig jutott, rajta kívül a stabilan triplázó Klay Thompson (21) és a védőspecialista Draymond Green alkotott maradandót tripla duplájával (10-10-10).

A Golden State-nek az újabb bajnoki címhez a továbbiakban muszáj lesz legalább egyszer idegenben is nyernie, hiszen a kanadaiak az alapszakaszban egyetlen sikerrel többet számláltak, így náluk van a pályaelőny.

SZUPERLIGA

Jöhet a rájátszás

Kialakultak a Szuperliga elődöntős párharcai, miután mindkét csoportban befejezték a tízfordulós alapszakaszt. Az A jelű hatosban a Crvena zvezda a várakozásoknak megfelelően hibátlan mérleggel végzett az élen, mögötte a csak a piros-fehérektől oda-vissza kikapó FMP lett a második. A B csoportban a Partizan ugyancsak 10/0-val zárt, második a mitrovicai Mega lett. Az elődöntőben a Zvezda a Megával, a Partizan az FMP-vel mérkőzik. A szériák két győzelemig tartanak, az esetleges harmadik meccsen a csoportgyőztesek a pályaválasztók. A döntőt három sikerig vívják majd, a Zvezda a sorozatban négyszeres címvédő.