2021. február 28., vasárnap

Nélkülünk nincsenek csodák

Msgr. Német László nagybecskereki megyés püspök, a Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke is részt vesz Ferenc pápa csíksomlyói látogatásán

A húsvét utáni ötvenedik napon – az idén június 9-én – ünnepeli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd vasárnapját. Pünkösd megünneplésének kiemelkedő magyar eseménye a csíksomlyói búcsú, amely az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepe. A Kárpát-medencei katolikusok számára a húsvét és a karácsony után a harmadik legnagyobb keresztény ünnepnek különös jelentőséget ad Ferenc pápa csíksomlyói látogatása. Közvetlenül a várva várt esemény előtt beszélgettünk msgr. Német László nagybecskereki megyés püspökkel.  

Msgr. Német László: Azért szeretnék imádkozni, hogy legyen béke a világon, legyen politikai béke, társadalmi béke, de épp úgy legyen béke a nemzetek között, a kisebbség és a többség között (Kecskés István felvétele)
Msgr. Német László: Azért szeretnék imádkozni, hogy legyen béke a világon, legyen politikai béke, társadalmi béke, de épp úgy legyen béke a nemzetek között, a kisebbség és a többség között (Kecskés István felvétele)

Mindig pünkösdre várunk. Szükség van a félelmünkre, kételyeinkre és a reményünkre, hogy beteljesedjenek a próféciák, hogy a csoda, a pünkösd csodája megtörténjen?

– Pünkösd csodája egy félelmekben teli világban következett be. Az apostolok az utolsó vacsora termében ülve attól féltek, hogy a tömeg nem fogja-e őket is bántani, mert Jézus tanítványai voltak. Ebbe a félelemmel teli világba tört be a pünkösd csodája. Félelmek vannak a mi életünkben is. Minél idősebb az ember, a félelmek száma is meg tud nőni. A tapasztalatok, az emberekkel való kapcsolatok, a sikertelenségek, a kudarcok miatt sokszor nő az emberben a félelem. A kisgyereknek hiába mondjuk, hogy „ezt ne tedd, azt ne tedd”, úgyis feláll, ha százszor is elesik. Tehát a félelmek nem kötelezőképpen velünk születnek. Vannak idők, amikor az ember jobban fél, vannak idők, amikor kevésbé. Nem a személyes félelmekre gondolok, hanem a társadalmi félelemre, ami sokszor a politikai, gazdasági helyzettől függ. De függ attól is, hogy a kultúra mennyire egészséges, hogy jelen van-e valami transzcendens, hogy úgy mondjam vallási vonulat is. A pünkösdöt csak úgy tudom megélni, mint csodát, hogy valaki felfigyelt a félelmeinkre. Tehát nem a félelem szülte, generálta a pünkösdöt, hanem fordítva: a pünkösd az magától jött, azt megígérte Jézus a tanítványainak. A pünkösd mindig is az Isten csodája, aki rátekint az emberre, és felajánlja a segítségét. Az apostolok is látták a pünkösd kihívását. Érezték ezt az erőt, azt a nyugalmat, azt a tettrekészséget, hogy most már nem kell tovább félnünk. Ez volt szerintem a legnagyobb csoda. Csoda kell, a félelmeink maradnak, de úgy gondolom, hogy ma is várhatunk egy új pünkösdre. Rengeteg félelmünk van: vannak a saját, egzisztenciális félelmeink, de a társadalmunk is – különösen az európai társadalom – félelem légkörében él. Az egyik oka ennek Nagy-Britannia kilépése, a Brexit, amely elhúzódott. Sok országban a migránskérdés a félelemkeltő. A félelmet sokszor gerjesztik a politikusok is, ami nagyon felelőtlen viselkedés. Félelmet gerjeszteni könnyű, mert az emberben benne van ez az ősi ösztön, hogy fél és meg akarja védeni önmagát, meg a szeretteit. De leállítani ezt a félelemhullámot, amely utána egy bizonyos értelemben gyűlöletbe is megy, sokkal nehezebb. 

Hogyan készül az ünnepre a bánsági részek katolikus közössége?

– Pünkösdhöz sok hagyomány kötődik. Ezeket sajnos most már nagyon nagy részben feladták a híveink. Nem olyan klasszikus kereszténységet élünk már, mint valamikor volt. De megmaradt a piros virág, a piros rózsa, a pünkösdi rózsa. Megmaradt ez a piros, amely egy részben szeretet, tűz, amely melegít, tisztít, és annak a gondolata, hogy „ne félj, kicsiny nyáj, mert van, aki figyel rád”. Megmaradt a templomdíszítés szépsége és a bérmálás. Pünkösd napján itt bérmálok a székesegyházban, délután még egy bérmálásom lesz. Tudom a múlt évekből, hogy függetlenül mindentől, akármilyen az idő, akármilyen a politikai, gazdasági helyzet, az emberek örülnek. Van egy bizonyos felszabadultság, amit nem tudunk egyszerű dologgal adni vagy pénzzel, vagy kapcsolatokkal. Egy belső erő, amelyet én mindenképpen Istenhez vezetnék vissza. Isten működik az életünkben, és megtapasztalhatjuk az ő nagyságát. 

Msgr. Német László nagybecskereki megyés püspök, a Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke (Kecskés István felvétele)
Msgr. Német László nagybecskereki megyés püspök, a Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke (Kecskés István felvétele)

      

Vannak-e félelmei, mik a reményei a közösségnek az idei pünkösd előtt?

– Bánátban, a Nagybecskereki Egyházmegye területén a legnagyobb félelem az elvándorlás és az elvándorlással előidézett helyzet. Az elvándorlás magában is negatív jelenség a mi közösségünk számára. Az, aki elmegy, biztos, hogy arra megvannak az okai, amelyek arra kényszerítették, hogy elmenjen. Ezt jómagam is értékelni tudom, mert én is rengeteg helyen dolgoztam. Mint szerzetes azért mentem el, mert kaptam kinevezést, vagy elküldtek. Mások, akik elmennek, azoknak meg kell gondolni, hogy hol fognak lakni, mit fognak csinálni, érdemes-e azt elkezdeni. Aki elmegy, az 99 százalékban tudatosan dönt, és valami jobbat akar. Az embereket ez a remény hajtja. Mi az, ami itt hiányzik? A biztonság. Az, hogy nyolcórai munka után még két-három órát más munkát kell vállalnia, mert nem tud rendesen megélni. Felmerül a félelem, hogy mi lesz a gyerekeinek a jövője? A kivándorlás miatt rengeteg egyedül élő, idősebb személy maradt itt, akiket a rokonok egyre ritkábban látogatnak. Az emberben ez a lassú elhalás mindig fájdalommal, félelemmel jár.

A püspök úr Csíksomlyóra készül, a várva várt pápalátogatáson vesz rész. Az egyházmegyén kívül kit képvisel majd a szentatya a székelyföldi látogatásán?

– Szerbia, Észak-Macedónia, Koszovó és Montenegró területéről a katolikus egyház összes püspöke a Nemzetközi Püspöki Konferencia tagja, amit a Szentszék jóváhagyott, és amelynek saját alapszabálya van. Jelenleg én vagyok a konferencia elnöke. A csíksomlyói meghívás nemcsak személyesen nekem szólt, hanem a Nemzetközi Püspöki Konferencia elnökeként is meghívtak. Magyarként ez nagy megtiszteltetés számomra, másrészt, az itt élő katolikusok nevében is jelen leszek. És ez rámutat arra, ami számomra mindig nagyon fontos volt, hogy mi nem vagyunk egy sziget a világban, hanem hidak összessége vagyunk.

Egy személyes kérdést is feltennék: Milyen szándékért imádkozik majd Csíksomlyón?

– Mindenképpen azért fogok imádkozni, hogy békében tudjunk élni, és hogy visszanyerjük azt a lelki nyugalmat, amely pár évvel ezelőtt sokkal erősebb volt bennünk. Lehet, hogy rosszul mérem fel a helyzetet, de úgy tűnik, hogy az utóbbi öt-hat évben hihetetlenül megváltozott a lelki állapota az itteni lakosságnak, és nem csak az itteninek. Nem látom, hogy a háborúk száma visszafelé menne. Lehet, hogy most már más formában vagyunk – ahogy Ferenc pápa mondja – a harmadik világháborúban. De visszatérve a mi Kárpát-medencei valóságunkba, sokkal nagyobb ez a bizonytalanság, a félelem. Ezért szeretnék imádkozni, hogy legyen béke a világon, legyen politikai béke, társadalmi béke, de épp úgy béke a nemzetek között, a kisebbségek és a többség között. A vallások között is ez nagyon fontos. Imádkozom azért is, hogy a Nagybecskereki Egyházmegye területén most folyó zsinat jól haladjon és a jövő év szeptemberében sikeresen befejezzük, hogy sikerüljön közelebb vinni az emberekhez, hogy érezzék, hogy az ő dolguk is egyháznak lenni ezen a területen. Természetesen imádkozom szeretteimért és jómagam egészségéért.          

Csíksomlyón nem először találkozik majd Ferenc pápával. Legutóbb, többedmagával a szentatya szkopjei látogatásán misézett vele együtt. Milyen benyomásokkal érkezett haza erről a rendhagyó eseményről?

– Szkopje különleges tapasztalat volt számomra. Sok helyen voltam már, ahol római pápa misézett, látogatásban. Így II. János Pállal, Benedek pápával, most meg Ferenc pápával, amikor Boszniában volt, akkor is volt szerencsém ott lenni. Mindenesetre ez egy különleges látogatás volt. Egy nagyon kis egyházhoz ment, amelynek körülbelül 15-20 ezer hívője van. Ennyi katolikushoz menni, egy többségében ortodox országba, azt is jelentette, hogy nem lesznek tömegek. Nem voltak tömegek, de nagyon sokan voltak ahhoz képest, hogy milyen kevés a katolikus az országban. A felmérések szerint a szkopjei szentmisén 9-10 ezer ember volt a főtéren, ami azt jelenti, hogy a katolikusoknak a fele mégis ott volt. Melyik ország tudja ezt produkálni? Másrészt, a kevés embernek köszönhetően testközelben volt a pápa. Sokkal könnyebb volt a híveknek találkozni, kezet fogni vele. Tehát egy fantasztikus tapasztalat volt. A másik dolog, hogy nagyon nyitottan beszélt. A szentatyának mindig vannak előkészített beszédei, és azokat mondja el, de Szkopjéban a papírt félretette és hihetetlenül szabadon beszélt, fél órával tovább a tervezettnél. Látszott, hogy élvezi az emberekkel a beszélgetést, továbbadja a hitét, a tapasztalatát – ezt nagyon jó volt átélni, hiszen most egy más oldalról mutatta be a pápát.  Beszédében az emberek közötti békére, az együttműködésre nagy hangsúlyt helyezett. Tudjuk, hogy Észak-Macedóniában még vannak bizonyos feszültségek, így állandóan az egységről beszélt, a testvériségről.    

A püspök úr ténykedéséből arra következtethetünk, hogy az egyházat nem szigetként képzeli el, hanem a társadalmi lét szerves részeként. Jó ez a következtetés?

– Elfogadom, helyénvaló. A katolikus egyház soha sem viselkedhet úgy, mint egy nemzeti egyház. Katolikusnak lenni már magának a szónak a használata, katholikosz, görögül is azt jelenti, hogy mindent egybefoglaló. Tehát nekünk nagyon fontos, hogy ne arra figyeljünk, ami csak sajátságos egy csoport számára az egyházon belül, hanem figyeljünk önmagunk összetettségére, és ebből kiindulva nyitottak vagyunk mindenki más iránt. Most mondjuk, hogy a mi egyházunk területén vannak magyar hívők? Hogyha mi azt mondanánk, hogy szerbiai katolikus egyház vagyunk, akkor kivel foglalkoznánk? Tehát bizonyos értelemben szerbekkel? Mi azokkal foglalkozunk, akik katolikusok. Azok legyenek magyarok, tehát tartjuk a kapcsolatot Magyarországgal, legyenek horvátok, tartjuk a kapcsolatot Horvátországgal és így tovább. De ezen túlmenően is, mivel nekünk a főnökünk Rómában ül, vele is tartjuk a kapcsolatot. És rajta keresztül az egész világgal. Abban látja az ember, hogy mekkora ereje van ennek a katolikus világnak, hogy össze vagyunk fonódva, hogy hogyan tudjuk egymást segíteni, támogatni. Tehát nem vagyunk sziget. Aki megélte egyszer, hogy a katolikusok a világ minden táján katolikusok, az nem tudja ezt elfelejteni. Nekem, hála Istennek volt ez a tapasztalatom, missziósként a Fülöp-szigeteken vagy közép-Amerikába járni. Az ember megérzi, hogy ott is otthon van, mert ugyanazt a hitet gyakoroljuk.     

Térjünk vissza a pünkösdre. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy nélkülünk nincsenek csodák. A mai ember hogyan győzze le félelmeit, kételyeit, miként reménykedjen a változásokban, a csodában?

– Önmagunk nem nagyon tudjuk legyőzni a félelmeinket. Személyes tapasztalatom, hogy amikor nagy félelmeim voltak vagy aggályaim, akkor csodás módon megtörtént, hogy éreztem, hogy az Isten mellettem van, hogy nem vagyok egyedül. Ez azért van, mert Isten annyira jelen van az életemben. Amikor el vagyok veszve, ott van mellettem. Voltak ilyen tapasztalataim, a legnagyobb aggályaimban, félelmemben egyszerűen megvillant: „ne félj, én veled vagyok”. Fontos, szerintem, hogy minden ember életében legyen egy olyan belső nyugalmi pont, egy olyan pólus, amelyhez visszatérhet. Én a vallásos embernek azt mondom, hogy ez az Istennel való kapcsolat. De aki nem gyakorolja a vallását, vagy nem tartja fontosnak a vallását, mindenképpen találhat magában egy olyan emberi pólust, egy olyan emberi forrást, legyen az a gyerekek iránti szeretet, legyen az a humánum, hogy jó ember akarok lenni, legyen az a természet, mint ezek a fiatal gyerekek, akik minden pénteken tartanak nagy tüntetéseket az ökológiai világ megmentésére. De a vallás hozzáadja még azt, hogy közösségileg is tudunk működni, és félelmeinket bizonyos értelemben jobban ellenőrizni. Egy hihetetlen fontos feladata lenne az egyháznak, hogy ezeket a „félelem elleni gyógyszereket” be tudja mutatni. Hogy bizonyos értelemben az emberekben felébressze azt az erősséget, a bizonyosságot, hogy szembe lehet nézni a félelmekkel. Természetesen a kor szelleme is nagyon fontos ebben.

Ma sajnos az egész média inkább arra mutat rá, hogy mi a rossz és mi a félelem. Kevés a pozitív gondolat, hogy igenis ezt már megtettük, és jól haladunk. Amikor 2008-ban idejöttem Szerbiába, akkor még jó volt a gazdasági környezet, aztán három-négy év elteltével rosszabb lett.  De ma, mikor sétálok Nagybecskereken, látom, mennyi új épület épül. Valami megmozdult. Kicsit jobb lett a helyzet, de a környező országokban is, különösen, ahol harminc évvel ezelőtt felszabadultak az ideológiai nyomás alól. Az utak jobbak lettek, az ellátás jobb lett – az emberek mégis félnek. Ebből látni, hogy mennyire irracionálisak a félelmek. A demográfiai válság világjelenség. Mindig úgy volt, amíg egy nemzet, egy kultúra érzi magában a kapacitást, addig fejlődik. De a gazdasági, szellemi fejlődés mindig azzal járt, hogy a demográfia megsínylette. Minél fejlettebb egy társadalom, annál kevesebb a gyerek. Az értékek áttolódnak. Egy szegény családban, amelyben a gyerek az egyetlen kincs, lesz belőle sok.

De ahol rengeteg más kincs van, ott már azon lesz a hangsúly, és visszaesik a gyerekek száma. Hihetetlen komplex világban élünk, ahol lehetetlen egy gyors válasszal megválaszolni egy problémát. Az élet sokkal összetettebb. Azáltal, hogy szoros kapcsolatban vagyunk úgy a kommunikáció terén, mint a termelésben,  szinte lehetetlen így megoldani a problémákat. Erre várjuk pünkösdöt. Jöjjön a csoda! – üzeni a Nagybecskereki Egyházmegye főpásztora.