2024. március 29., péntek

Természetvédelemről gyerekeknek

A nyári tábort két időpontban rendezik meg a Róka-tanyán

Ebben az évben is lesz természetvédelmi kalandtábor a Róka-tanyán, a nagy érdeklődésre való tekintettel ezúttal két időpontban tartják meg. Az egyik tábor június 25. és 30. között lesz, a másik pedig augusztus 11-től 15-ig. Hulló Zsófia szervező elmondta, hogy a táborba általános iskolás gyermekek jelentkezését várják:

– A természetvédelmi kalandtáborban sokszor testvérpárok is részt vesznek. Ha egy óvodás el szeretne jönni az idősebb testvérével, nem akadály, hiszen várjuk szeretettel. A tábor 7500 dinárba kerül, amely tartalmazza a napi négyszeri étkezést. Naponta két foglalkozást fogunk tartani Béres Szinitával, az egyiket délelőtt, a másikat délután. Ezeken különféle környezetvédelemmel kapcsolatos témákat dolgozunk fel. Általában külön szoktuk választani a növény- és állatvilágot, a természetvédelemről is beszélni fogunk, valamint a madarakról is szó lesz. A hagyományőrzés is fontos szerepet kap, mivel a tábor helyszíne a Róka-tanya. Ezek mellett szabadidejük is lesz a résztvevőknek. A gyerekek csónakázni és lovaskocsikázni is fognak, valamint az íjászatot is kipróbálhatják. A kézműves-foglalkozásokon megtanulnak majd karmantyúbabát készíteni, valamint agyagozni és gyurmázni is fognak.

Ha kedvező lesz az időjárás, akkor a résztvevők fürödhetnek a Ludasi-tóban.

– Az egyik napon Szabadkára fogunk kirándulni, ahol megtekintjük a múzeum természetvédelmi kiállítását, és felmegyünk a városháza tornyába. A tanya környékét is körbe fogjuk járni. Megnézzük a tó partján élő állatokat és növényeket. Esténként megvizsgáljuk a csillagokat, körbeüljük a tábortüzet. Tinidiszkót vagy karaokézást szoktunk szervezni, valamint hangszereken is játszunk. Az idei táborban lesz egy újrahasznosítással kapcsolatos foglalkozás is. A résztvevők hangszereket fognak készíteni hulladékból.

A tábor lakói a Róka-tanya vendégházaiban lesznek elszállásolva. Az érdeklők a Róka-tanya Facebook-oldalán, Hulló Zsófiánál a 069/114-1993-as számon és Béres Szinitánál a 069/107-6050-es számon jelentkezhetnek.