Milan Đilas az újvidéki Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát, úgy finanszírozta tanulmányait, hogy közben bulikon zenélt.
Látásélessége csupán tíz százalékos. Jelenleg Đilas az újvidéki Vakok és Gyengénlátók Szövetségének az elnöke, de ez nem gátolja meg abban, hogy közben munkát vállaljon. Elmondta, hogy az utóbbi egy évben a szövetség tagjai közül csupán egy személynek sikerült munkát találnia. – Az általános iskola ötödik-hatodik osztályában elkezdett rohamosan romlani a látásom, és tudtam, mi következik. Tisztában voltam vele, hogy ha teljes életet szeretnék élni, akkor egyetemi végzettségre van szükségem. Amikor beiratkoztam az egyetemre, csak úgy voltam képes finanszírozni tanulmányaimat, ha közben bulikon zenélek, 90.000 dinárt fizettem az egyetemen. Senki sem mondta, hogy jogom van az ingyenes tanulmányokra – mesélte Đilas.
Hiábavaló volt mindenféle próbálkozás, hogy számára és a többi vak és gyengénlátó számára munkát találjon, mindig azt a választ kapta, hogy léteznek bizonyos, közérdekű, ideiglenes munkák számukra. A Dnevnik napilapnak elmesélte, hogy ő nem azért fejezte be az egyetemet, hogy csak pár hónapra kapjon munkát minimálbérért. – Állami egyetemen szereztem oklevelet, nem szerettem volna ideiglenes munka mellett minimálbérből tengődni. A rokkantakról szóló törvények nem jók, sok a hiba bennük. Olyanok fogalmazták meg ezeket, akiktől a rokkantak valódi gondjai távol állnak. Ki kell dolgozni egy komoly stratégiát annak érdekében, hogy mások is megértsék, milyen cipőben járunk – magyarázta Đilas.
Az újvidéki Vakok és Gyengénlátók Szövetsége az idén 300.000 dinárral kevesebb támogatást kapott a várostól mint korábban, így arra kényszerülnek, hogy csökkentsék a szövetség dolgozóinak a fizetését, illetve arra, hogy elbocsájtsanak valakit, mivel csak a számlák kifizetésére jut pénz. Đilas kifejtette, hogy a vakok és gyengénlátó gyermekek sokkal több gonddal szembesülnek, mint a többiek, főként akkor, ha az oktatásról beszélünk. Az egyik nagy gondot azok a szülők okozzák, akiknek nincs lehetőségük gyermekeik támogatására, vagy csak nem értik, hogy „egyengetni” kell azok életét. A másik nagy gond a gyermekek érdektelenségéből ered, sokan nem érdekeltek a fejlődési lehetőségek iránt, vagy azt gondolják, hogy ez lehetetlen.
– A szülők eljönnek hozzánk, játékszereket kérnek gyermekeik számára, de nem érdekeltek abban, hogy megtanítsák őket használni a Braille-írást, vagy abban, hogy szakmát tanuljanak – mondta.
