2024. április 19., péntek

Tájképek, portrék és jó zene

A Művésztelep idénynyitója

A Művésztelep Éjszakája keretében kiállítás nyílt az Amatőr Képzőművészek Községi Szemléjére beérkezett munkákból, majd a Night Cruisers Quartett jól sikerült koncertje nyitotta meg a tóparti épület idei programsorozatát a hétvégén. A kiállítás ünnepélyes megnyitóján Bábi-Tomović Irena, a Művelődési Ház Művészteleppel megbízott munkatársa köszöntötte a megjelenteket.

– Úgy gondolom, hogy az a Topolyai Művésztelep, amely hajszál híján elsőként alakult meg az egykori Jugoszlávia művésztelepi mozgalmában, megérdemli, hogy külön estét szenteljünk neki – mondta.

Ezt követően Zsáki István festőművész, a községi szemle szelektora értékelte az idei kiállítást:

– A Tájfestészet címet adhatnánk a kiállításnak. A festésmódok, faktúrák, napsütötte egek, erdőrészek, füves rétek, dombok, udvarok sorakoznak tizenöt tájképen. Őket a virágok követik, melyek szintén számbavehetőek. A virágok kimondottan tetszenek. Nem annyira a maguk szépségéért, hanem inkább a munka örömét érzem bennük. Ide sorolnám még a csendéletet is, mivel a belső világunk kiegyensúlyozott tükreit látom benne. A portrék pedig dialógust folytatnak egymással, de nem látják egymást. Különböző világok ezek – hangzott el az eredményhirdetés előtt.

A megnyitó végén átadták a köszönőleveleket a résztvevőknek, továbbá a dobogós helyezésekkel járó díjakat. A szemlén harmadik helyezést ért el Kollár András. A második helyen Kókity Lilla és Art Anikó osztozhat, a képzeletbeli dobogó legfelső fokára pedig Đura Stefanović állhatott fel. Rajtuk kívül a körzeti szemlére Zlatibor Ikraš, Milica Tešić, Vladislav Takač, Ivanović Erzsébet, Kajtár Zita és Tóth Margit alkotásai jutottak tovább. A körzeti szemlére októberben kerül sor Topolyán, a Művelődési Ház kiállítótermében.

Az est második részében a Night Cruisers Quartett ismert dallamok sajátos, jazz-es átdolgozásainak előadásával aratott sikert a Művésztelepen.