2024. március 28., csütörtök

Precízebb és jobb minőségű végtermék

Óriási előrelépés a silótelepeket gyártó kishegyesi Agrokons Kft.-ben

Körútjuk során Kiss-Parciu Péter, Pásztor István és Juhász Bálint megtekintették a kishegyesi Agrokons Kft. üzemét is. A cég silóelemek gyártásával, silótelepek összeszerelésével és egyéb gépek gyártásával foglalkozik. A Prosperitati Alapítvány által támogatott nagyléptékű beruházás teljes értéke 1,2 millió euró – mondta el a helyszínen Őri Ferenc, a vállalat alapítója és igazgatója.

A cég 26 munkás alkalmazását vállalta a támogatásnak köszönhetően, de ezt a számot már bőven túllépte (Fotó: Lakatos János)

A cég 26 munkás alkalmazását vállalta a támogatásnak köszönhetően, de ezt a számot már bőven túllépte (Fotó: Lakatos János)

– A szóban forgó támogatásnak nagy jelentősége van mindenféle szempontból, hiszen a Prosperitati Alapítvány segítsége nélkül nem tudtuk volna ilyen léptékben megvalósítani ezt a fejlesztést. Vásároltunk CNC vezérlésű gépeket és más berendezéseket, egy száztonnás autódarut, ami nagy segítséget nyújt a terepi munkán során, valamint felújítottuk három épületünket. Egy épületnek kicseréltük a tetőszerkezetét és a nyílászárokat, valamint megoldottuk a fűtést. Mindez nagy hatással van a cég tevékenységére. A cég 26 munkás alkalmazását vállalta a támogatásnak köszönhetően, de ezt a számot már bőven túlléptük, és remélem, hogy sikerül még több munkást alkalmaznunk. Jelenleg összesen 65 állandó dolgozónk van, de alkalmazunk idénymunkásokat, és több alvállalkozóval is együttműködünk – mondta az igazgató, majd arról is szólt, hogy a támogatásnak köszönhetően a gépgyártás során sokkal precízebben tudnak dolgozni, jobban megmunkálhatják a felhasznált anyagot. Emellett időt is spórolnak a terepi munka során.

Az Agrokons Kft. 1,2 millió eurós beruházást valósított meg. Ebből 25 százalék önrész, 35 százalékot a Prosperitati Alapítvány biztosított, a fennmaradó 40 százalék pedig banki hitel – számolt be Őri.

– Cégünk alaptevékenysége a silótelepek építése, de ma már ott tartunk, hogy a silókon kívül az összes technológiát és gépeket magunk gyártjuk. Ennek előgyártása Kecskeméten történik, az előszerelése Kishegyesen, a végleges beszerelése pedig a telepeken. Emellett néhány évvel ezelőtt belekezdtünk mogyoróvonalak gyártásába, valamint saját fejlesztésű tisztítógépeket is készítünk. A múlt évtől már külföldre is dolgozunk, a magyar, a román és a szlovák piacra szállítunk. Reméljük, hogy ezt az idén és a jövőre bővíteni tudjuk – mondta el az igazgató.