2024. április 25., csütörtök
ATLÉTIKA

„Mindig is tízpróbázó voltam”

Zsivoczky Attila a pálya széléről segít magyarországi tanítványainak

Zsivoczky Attila már csak a saját kedvéért indul versenyeken, oktatóként és edzőként azonban a mai napig aktívan kiveszi a részét a munkából. Arról valószínűleg oldalakat lehetne írni, hogy a többpróbázók milyen nehézségeken mennek keresztül egy próbatétel során, a dekatlonisták pedig még közülük is kiemelkednek. Zsivoczky 2000 óta tartja tízpróbában a magyar országos csúcsot a maga 8554 pontjával, ám neve mellett nemcsak ez a rekord, hanem világ- és Európa-bajnoki érem is szerepel.

Nem akármilyen sportcsaládból származik, hiszen édesapja, Zsivótzky Gyula a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai bajnok atléta volt, testvére pedig sikeres válogatott labdarúgó, jelenleg utánpótlásedző. Egyértelmű volt, hogy Önnek is a testmozgás lesz az élete?

A sportcsaládhoz még hozzátartozik édesanyám is, aki kétszeres olimpikon, magyar csúcstartó magasugró. Két atléta szülővel úgy éreztem, hogy nekem is mindenképpen ki kell próbálnom az atlétikát. Kilencéves koromban vitt le édesapám Varga Sándor nevelőedzőhöz, és azóta sem tudok elszakadni az atlétikapályáról. Azt lehet mondani, hogy az atlétika szeretete nagyon korán kezdődött nálam.

Magasugróként kezdett, de 18 évesen úgy döntött, inkább tízpróbában indul a junior-vb-n. Miért választotta az atlétika egyik, ha nem a legösszetettebb versenyszámát?

Két dolog is befolyásolta a választásomat. Az egyik, hogy minden versenyszámban jól éreztem magam. Persze, a magasugrás ment a legjobban, de a többiben is jó eredményekkel rendelkeztem. Lehet azt mondani, hogy mindig is tízpróbázó voltam, csak akadt időszak, amikor a magasugrás kiemelkedett a többi szám közül. A második ok pedig az volt, hogy akkoriban Szabó Dezső és Munkácsy Sándor révén szép sikereket ért el a magyar tízpróbázás a nemzetközi mezőnyben. Az ő sikereik motiváltak leginkább, hogy ezt a szép szakágat válasszam.

2005-ben vb-bronzérmet, egy évvel később Eb-ezüstöt harcolt ki. Melyiket volt nehezebb megszerezni?

Két nagyon különböző verseny volt a számomra. A vb sikere nagy meglepetés, életem első felnőttvilágversenyén szerzett érme volt. Ebből a szempontból sokkal kedvesebb a szívemnek. Arra emlékszem, hogy az időjárás nagyon rossz volt, ez nem könnyítette meg a dolgunkat. A verseny során végig volt esélyem a dobogóra, és nagyon örültem, hogy sikerült megszereznem a bronzérmet. Az Eb már más tészta. A kontinensviadal előtt éremesélyesnek számítottam, de a verseny első napja után úgy tűnt, hogy ezek az esélyek elszálltak, mert nagyon rosszul sikerült az első öt számom. A második napon azonban jobban sikerült a folytatás, újra erőre kaptam, és nagyon jól haladtam. Végül nagy küzdelemben, hat ponttal megelőzve a vetélytársat, megszereztem az ezüstérmet. Érdekes, hogy az időjárás itt is nagyon kedvezőtlen volt, úgy látszik, ez visszatérő elem volt akkoriban. Ez a verseny talán abból a szempontból volt nehezebb, hogy nagyon mélyről kellett visszajönnöm, hogy érmet szerezzek, de aki tízpróbázott már valaha, nagyon jól tudja, hogy minden egyes verseny meglehetősen nehéz.

Évekig egyik legnagyobb ellenfelével, Roman Šebrlével közösen készült a versenyekre. A tízpróbán belül gyakran előfordul ilyesmi?

Nem bevett szokás, de volt már rá előtte és utána is példa. A 2005-ös fedett pályás Eb 1000 méteres futása után fáradtan ültünk egymás mellett. Roman boldogan, mert győzött, én csalódottan, mert érmet szerettem volna, de csak ötödik lettem. Ott kérdeztem meg tőle, hogy szüksége van-e egy edzőtársra. Szerencsémre éppen azon gondolkozott, hogy szeretne valakivel együtt dolgozni, így kapóra jött az én kérdésem. Ezek után kezdtünk együtt készülni, ami a legsikeresebb szakasza lett a karrieremnek. A tízpróbázók között nem ritka a jó baráti viszony, hiszen nagyon jól tudjuk, milyen nehéz és megterhelő erre a csodálatos számra készülni, így az egymás iránti tisztelet adott. Az, hogy két napot együtt tölt az egész mezőny a pályán, még erősebbre és szorosabbra kovácsolja ezeket a barátságokat.

A visszavonulása után felesége, Zsivoczky-Farkas Györgyi edzője lett. Munkájuk gyümölcse egy olimpiai részvétel és egy fedett pályás Eb-n szerzett bronz is.

A közös munka alapvető feltétele a jó kommunikáció, és ez egyébként jellemző a házasságra is. Köztünk szerencsére mindig adott volt ez a bizalom, így az atlétikapályán végzett közös munka is jól és sikeresen folyik.

Az aktív sportélet után a Testnevelési Egyetemen is kivette a részét a munkából. Mivel tölti most (szabad)idejét?

Ha van időm és erőm, akkor még mindig edzek. Van, amikor versenyen is indulok, de ezt már csak a magam kedvéért csinálom. A Testnevelési Egyetemen mint tanszéki mérnök segítek az oktatásban, emellett a Budapesti Honvédban és a Gödöllői Egyetemi Atlétikai Klubban edzősködök. A magyarországi tanítványaimnak próbálom átadni azt a sok tapasztalatot, amit a pályafutásom alatt megszereztem.