2024. április 17., szerda

Az utolsó gondot is orvosolták

Szlovákia és Szerbia közös jövőt épít, Pozsony nem módosítja Koszovóval kapcsolatos álláspontját

A hivatalos Pozsony teljesen megérti azt a frusztráltságot, amit Pristina provokációi okoznak Szerbiának, beleértve a százszázalékos vámilleték bevezetését és az Észak-Koszovóban végrehajtott legutóbbi rendőrségi akciókat is – jelentette ki Belgrádban az Aleksandar Vučić államfővel és Ana Brnabić miniszterelnökkel folytatott eszmecsere után ma Peter Pellegrini szlovák kormányfő. Úgy fogalmazott: a pristinai illeték a CEFTA regionális kereskedelmi megállapodásnak az egyértelmű megszegése, ráadásul bizalmatlanságra ad okot. Szlovákia nem tervez változtatni korábbi álláspontján, s nem kívánja elismerni Koszovót független államnak. Mint Pellegrini fogalmazott, a dialógus folytatásához arra is szükség van, hogy Pristina tartsa magát a brüsszeli megállapodásba foglaltakhoz, mert eddig csak Belgrád teljesítette a vállalt kötelezettségeit. Követelni kell Koszovótól, hogy hajtsa végre mindazt, amihez aláírását adta – húzta alá. Meggyőződésének adott hangot, hogy Pristina nem folytatja az észak-koszovói provokációkat, mert az beláthatatlan következményeket okozna a térségben.

A szlovák kormányfő megállapodást írt alá a szerb államvezetőséggel a szerbiai adósság törlesztéséről is, s úgy fogalmazott, minden bizonnyal ez volt az utolsó, nyitottnak számító kérdés a két állam kapcsolatában, melyet egyébként a kiváló együttműködés és a közös európai jövőkép határoz meg. Az egykori Jugoszlávia 24 millió dollárral tartozott a volt Csehszlovákiának, az adósság kétharmadát leírták, a fennmaradt részt Szerbia törleszti a két utódállamnak. Szlovákia a számára fizetett részt a határon túli szlovákok támogatására költi, jó részét tehát visszautalja Szerbiának.

Pellegrini közölte: Pozsony elkötelezett híve az európai bővítés folyamatának, sürgeti a szerbiai csatlakozási tárgyalásokat, s konkrét eszközökkel is kész segíteni abban, hogy Belgrád sikerrel vegye a tárgyalási fejezeteket. Ennek érdekében Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter, mint mondta, már a jövő héten ellátogat Belgrádba, s pontosítja az együttműködés lehetőségeit ezen a téren.

Brnabić és Vučić megbízható partnerként beszélt Szlovákiáról, s üdvözölte a kereskedelmi forgalom növekedését: 2018-ban 566 millió eurót tett ki, tíz százalékkal többet, mint egy évvel korábban.