2024. április 19., péntek
FIRIGYHÁZI ZÖLD RÓKA EGYESÜLET

Sokszínű programok

Igen sikeres programokat tudhat maga mögött a firigyházi Zöld Róka Egyesület, amely az elmúlt hónapok során több ízben is izgalmasabbnál izgalmasabb rendezvényekkel igyekezett felhívni az érdeklődők figyelmét a mindennapjainkat leginkább érintő kérdésekre.

– Az Ökoösszefogás 2019 elnevezésű projektumunk keretében életre hívott programjainkat igyekeztünk a jeles napokhoz kötni, ami részben sikerült is. Első alkalommal, március 22-én a víz világnapja volt a témánk. Két általános iskolai osztályt láttunk vendégül, akikkel kerekasztal-beszélgetést folytattunk a víz fontosságáról és természetes vizeink megóvásának lehetőségeiről. A gyermekeket nagyon sok érdekes játékkal és feladattal vártuk, amelyeknek mindegyike kapcsolódott valamilyen formában a nap központi témájához, a víz világnapjához. A második programunk április 7-én, az egészség világnapján zajlott, amelynek apropóján egész napos családi programot szerveztünk kézműves-foglalkozásokkal, sok-sok játékkal, egészséges ételek és italok fogyasztásával, valamint kóstolóval egybekötött bemutatót is tartottunk a helyi termelők termékeiből – mondta lapunknak Kónya Merlin, a Zöld Róka Egyesület elnöke, aki hozzátette, a projektum keretében meghirdetett civil napot, valamint a Föld világnapja alkalmából életre hívott rendezvényüket az időjárás viszontagságai miatt többször is el kellett halasztaniuk, ám végül mégiscsak sikerült ezeket is megtartaniuk.

– A harmadikként megtartott civil napon a községbeli civil szervezetek képviselői számára szerveztük kerekasztal-beszélgetést, amelynek középpontjában egymás munkájának megismerése, a jövőbeni együttműködés elősegítése és az összefogás lehetőségeinek feltárása állt. A kerekasztalt közös vacsora, majd kötetlen beszélgetés követte. Programsorozatunk utolsó állomása a Föld világnapja alkalmából szervezett rendezvény volt, amelyen harminc gyermek, két tanítónő és egy kisegítő vett részt. A központi témát Földünk megóvása képezte, ehhez kapcsolódtak a foglalkozások és játékok is, melyeket csak az étkezések szakítottak félbe. A civil nap kivételével minden rendezvény záróeseménye közös szabadtéri fogmosás volt a gyerekekkel – magyarázta Kónya Merlin, hozzátéve, a programsorozat sikeres megszervezését és lebonyolítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatása tette lehetővé számukra.