2024. április 18., csütörtök

Esély Kínának a visszavágásra

A belföldi keresletet fogja előtérbe helyezni Kína a ritkaföldfémek bányászatának fejlesztését szolgáló intézkedéseiben – idézte a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság szóvivőjének kijelentését a China Daily kínai pártlap egy szerdán közzétett cikkben, melyben a szerzők egyértelművé tették, hogy válaszul Peking készen áll – elsősorban elektronikai eszközök gyártásához használt alapanyagokat felhasználva – ellencsapást mérni az amerikai szankciókra.

A szóvivő kínai idő szerint kedden késő este kiadott közleményében reagált azokra a kérdésekre, hogy a kínai ritkaföldfém-készletet felhasználva Peking jobb alkupozícióba kerülhetne az Egyesült Államokkal szemben a kereskedelmi háborúban.

Kínában termelik ki a legnagyobb mennyiségben a ritkaföldfémeket a világon, a globális termelés mintegy 85 százaléka onnan származik. Az ásványoknak ez az összesen 17 kémiai eleme kulcsfontosságú alapanyagnak számít az elektronikai termékek, félvezetők, valamint különféle hadiipari felszerelések gyártásában.

A szóvivő elmondta: Peking továbbra is hajlandó ellátni a világ piacait ritkaföldfémekkel, ugyanakkor elítéli azokat, „akik a ritkaföldfémekből készült termékeket arra használják fel, hogy visszafogják és elnyomják Kína fejlődését”. Ezzel közvetlenül utalt a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat ellen bevezetett amerikai szankciókra. Hozzátette: Kína továbbra is a méltányos és szabad kereskedelem alapelveihez fogja tartani magát a ritkaföldfémek exportját illetően, de „a kínai nép nem fog örülni annak, ha a hazájából származó ásványokat Kína ellen fordítják”.

Kína és az Egyesült Államok gyártási láncai szorosan összefonódnak és kiegészítik egymást, ezért a két ország együttműködése mindkét fél számára előnyös, de az egymás elleni küzdelem mindkettőjüknek károkat okoz – hangsúlyozta a szóvivő.

Hu Hszi-csin, a Global Times kínai pártlap főszerkesztője kedden este Twitter-bejegyzésben közölte, hogy Kína komolyan fontolgatja a ritkaföldfémek exportjának korlátozását.