Hátizsákos németek

Kováts Judit: Hazátlanok

Sándor Zoltán

2019. május 30., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az elmúlt években számos olyan magyar játékfilm, színházi előadás és irodalmi alkotás született, amely a második világháború alatt és az utána következő átmeneti időszakban játszódó események emberközeli feldolgozása által igyekszik bővíteni történelmi tájékozottságunkat, nem kevésbé segíteni a társadalom szembesülését egy zavaros időszak okozta traumákkal. A korábban levéltáros-történészként dolgozó Kováts Judit első két regényében is ezt tette: Megtagadva című művében a második világháború befejezését meghatározó eseményeket, a védtelen civil lakosság, a háború hátországának tragédiáját taglalja, Elszakítva című alkotásában pedig a csehszlovákiai állapotok fölvázolásával és a Rákosi rendszer totalitarizmusának bemutatásával a második világháborút követő eseménydús éveket veszi górcső alá, mindkét esetben súlyos vádiratot fogalmazva meg az adott korral szemben. Hazátlanok című harmadik regénye ugyancsak az adott korszak egyik szomorú fejezetét dolgozza fel, a szlovákiai németség tragikus sorsát helyezve a középpontba.

A mű a késmárki származású Lilli Hartmann csaknem egy évtizedet felölelő vallomása a vele, családtagjaival, ismerőseivel és a sorstársaival történtekről a második világháború végén bekövetkező események sodrásában. A történet 1944 végén veszi kezdetét. A késmárki diáklány Lillit számos német gyerektársával együtt, Ernstbrunnba, egy KLV-táborba evakuálnak, a szétbombázott német városokból ugyanis évek óta ilyen táborokba menekítik a gyerekeket. Innen azonban tovább kell menekülniük Bajorországba, ahol csakhamar beszorulnak a nyugati és a keleti front közé, itt talál rájuk az amerikai hadsereg. Itteni helyzetéről a tizenéves diáklány a következőképpen vall: „Mi itt törvényen kívüliek vagyunk. Szlovákiából jöttünk, de Szlovákia nincs többé, és mi nem vagyunk sem szlovákok, sem birodalmi németek, hivatalosan nem is létezünk.” Helyzetüket illusztrálandó még hozzáteszi: „Megeszünk mindent, ami ehető, és ellopunk mindent, ami mozdítható.” Édesapja biciklin megy érte, hogy Olmützbe vigye a nénikéjéhez, ahol egy röpke időre egyesül a család.

Magvető, Budapest, 2019, 408 oldal

Lilli elbeszéléséből sok mindent megtudhatunk az újonnan létrejött Csehszlovákiában uralkodó állapotokról. Az állam ráteszi a kezét a németek üzemeire és otthonaira, „a német falvakban halomra ölik a civileket”, „tele a környék lágerekkel, a visszatérő németekre külön vadásznak, a vonatokról szedik le őket”, a késmárki várból börtön lett, a németek és a magyarok börtöne, az üzletekről eltűntek a német és a magyar feliratok, az utcákat átnevezték, nincs se német, se magyar iskola. A németek helyzetéről szemléletesen árulkodnak az elbeszélő következő mondatai: „Tilos a német szó, nem közlekedhetünk a járdán, csak az úttesten, és fehér karszalagot kell hordanunk. A karszalagon nagy, fekete N betű virít.” Innen már csak egy lépés a németek kitelepítése. Lillit, a mamáját, a nagymamáját, és várandós nővérét előbb a poprádi kaszárnyába, onnan a hírhedt Nováky lágerbe internálják, sógoráról annyit tudni, hogy hadifogságban van valahol, édesapját, a német ügyvédet pedig hadbíróság elé állítják, Pozsonyba, majd Jáchymovba, az uránbányába viszik.

1946 tavaszán érkezik meg a Vöröskereszt, amit Lilli szabadulásként él meg a megaláztatásokkal, tífusszal és halállal teli lágerlét után, még akkor is, ha őt és édesanyját a romokba heverő Bajorországba deportálják. Állapotáról leginkább következő szavai vallanak: „Szlovákia nekem nem hazám, Késmárk sem a hazám, nem tudom, hová megyek, nincs, és lehet, nem is lesz többé hazám, de miért ne lehetne haza nélkül is vígan élni?” A regény második része Németországban játszódik, többnyire a blumenstadti menekülttáborban. Itt már könnyebb, mint a lágerben, de távolról sem könnyű: ezer kalóriás fejadagok, alultápláltság, ruhajegyek, a feketepiac hiénái, romok közt tanyázó gyerekbandák, gyorsan terjedő tébécé, penicillinhiány, munkanélküliség jellemzik a háború utáni Németországot, különösen a menekülteknek nehéz munkát találniuk. A származás ugyanis ezúttal is konfliktus forrása, annak ellenére, hogy németül beszélnek, gondolkodnak és álmodnak, a menekültekről lerí, hogy nem a helyiek közül valók, a rátarti bajoroknak ők jöttment idegeneknek számítanak. Ez ellen egy alkalommal fel is lázadnak, hangoztatva, hogy nem akarnak másodosztályú németek lenni. „Németország elveszítette a háborút, mi elveszítettük a hazánkat, otthonunkat, munkánkat, megélhetésünket, még a temetőben a halottainkat is elveszítettük, nekik mindez megmaradt!”

Az elbeszélő hős „kiszolgáltatottan, hazátlanul éli meg a béke első éveit, mégis derekasan helytáll”, annak dacára, hogy viszontagságai során űzték, verték, keresztet nyírtak a hajába, a túlélésért szolgálni, koldulni, lopni kényszerült, és éveken át kénytelen volt országról országra, táborról táborra barakklakóként élni, mint a többi hátizsákos német. Életkedve azonban szinte sohasem hagyja cserben, amihez arra is szükség van, hogy az általános embertelenség korában legyen mellette valaki, aki emberséges cselekedetével segít neki túltennie magát az akadályokon, lelkiekben is erősítve, hogy nincs veszve minden. A mások iránti felelősség, szolidaritásérzet és kialakuló lágerszerelem segít túlélni a betegség, megaláztatás, halál jellemezte szörnyűségeket.

A történelemkönyvekkel ellentétben a regény nagy előnye, hogy konkrét emberi sorsokat helyez előtérbe, amelyekkel könnyen azonosulni lehet. Ezenfelül fontos jellegzetessége a Hazátlanoknak, hogy az elbeszélő hős álnaplószerűen mondja el a történteket, mintha az eseményeket menet közben rögzítette volna, olyan hangnemben, amilyenben azt az adott körülmények között az adott korú lány írná. Különbség van a 17 éves, polgári miliőből útra kelő lány gondolatvilága, és a különböző táborokat megjárt, évekig éhező, és megannyi megpróbáltatással szembesülő, a húszas évei elején járó nő gondolatvilága között. A regény nyelvezete követi az elbeszélő tapasztalatait, nem utólag megírt memoárként olvasandó, hanem napi jelentések összességeként, amiből kifolyólag az események alakulásával az elbeszélő világlátása és értékrendje is változik, megszólalásában is tükrözve lelki állapotát.

Kováts Judit úgy alakítja a cselekmény fonalát, hogy a történelmi szempontból fontos eseményeket és az adott kort jellemző jelenségeket is beleszője a történetbe. Történészi/levéltárosi alapossággal, meggyőző társadalmi háttérábrázolással bonyolítja a történetszövést, mindvégig ügyelve az események árnyalt ábrázolására, éreztetve, hogy bár a politikai események drasztikusan beleszólhatnak egy ember sorsának alakulásába, az élet mégsem kizárólag politikai döntésekből tevődik össze, hanem elsősorban emberekből, emberek egymás közti viszonyából, s ahogyan nem volt minden német náci, segítőkész szlovákok is vannak. A közérthető nyelvezetnek és remek arányérzéknek köszönhetően az olvasó tájékoztatását szolgáló adatok nem taszítják háttérbe a cselekményt, a hiteles korrajz nem üli meg a regényt, a szerző éppen annyi társadalmi/politikai jellegű információt enged be a történetbe, amennyi szükséges a hősök sorsalakulásának megértéséhez, egyúttal annak érzékeltetéséhez, hogy az olyan történelmi mozzanatok, mint a Beneš-dekrétumok elfogadása, az új márka bevezetése vagy Sztálin halála közvetlenül vagy közvetetten milyen hatást fejtettek ki az emberek mindennapjaira.

Kováts Judit Hazátlanok című művét egyszerre olvashatjuk családregényként és történelmi regényként, mindkét esetben egy közösség – a szlovákiai németség – hanyatlásának története rajzolódik ki előttünk. A huszadik század zűrzavaros időszakaiban nemritkán kizárólag a nemzeti hovatartozás határozta meg az emberek sorsát, a származáson múlott kit telepítenek ki otthonából, kit visznek el munkatáborba, kit fosztanak meg jogaitól, olyan (másodlagos) emberi sajátosságot helyezve ezzel előtérbe, amellyel boldog békeidőkben nem is igen foglalkozik senki, ahogyan a még diáklány Lilli a regény elején mondja: „…én csak néztem értetlenül, mert addig a pillanatig soha nem gondoltam Kingára magyarként, Jarinkára szlovákként, magamra németként, akkor sem, ha Jarinka a tanévzárón szlovákul énekelt, Kinga a Magyar Házban magyar verseket szavalt, én pedig a Német Házban a Träumereit zongoráztam.”


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége