2024. március 29., péntek
TEKE – CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, ROKYCANY

Szerbia verhetetlen!

A férficsapat másodszor védte meg világelsőségét, összességében pedig az ötödik aranyat nyerte 2009 óta

Igen hálátlan dolog kijelenteni, hogy valamely sportágban van verhetetlen is, de ez mindenképpen érvényes Szerbia férfi tekézőire, mivel a 2013-as csapatbronz óta nem találnak legyőzőre a világbajnokságokon, s mert szupertapasztalt, mégis fiatal csapatról van szó, nincs semmilyen olyan ok, zavaró körülmény abban a tekintetben, hogy két vagy négy év múlva (esetleg később) bármi is megváltozna. A csehországi Rokycanyban vasárnap este fejeződött be a csapatbajnokság, s a férfiak döntőjében versenyzőink ismét extrateljesítményt nyújtottak, ezúttal is felállhattak a dobogó legmagasabb fokára!

Zavaró körülmény egyébként másoknak van, legfőképpen minden idők legjobb játékosa, Zavarkó Vilmos személyében, aki ugyan a mostani, németek elleni döntőben megszenvedett ellenfelével, Hoffmann-nal, de 655:649-re mégis hozta a párharcot, ami a végén 6:2-es szerbiai sikert jelentett. A három és fél vajdasági magyart (Daniel Tepša édesanyja is az…) felsorakoztató szerbiai csapat legjobbja ezúttal Bárány Csongor volt, hiszen a bácsföldvári fiatalember 693:616 arányban lesöpörte Weisst, s összességében 89 fával nyert Szerbia, amely ismét rohamozta a 4000-es álomhatárt, csak 24 fával maradt el ettől.

Szerbia a negyeddöntőben Ausztriát verte meg 5:3-ra (3839:3775), az elődöntőben pedig a megilletődött horvátokat (7:1, 3919:3744), akik végül a bronzmeccsre sem tudták összeszedni magukat, s 6:2-re (3900:3754) kikaptak a magyaroktól is. Biztosan megjegyzik ellenfelüket, mert ez volt ezen a vb-n a második meccse a két csapatnak, s az elsőben is a magyarok nyertek (szintén 6:2). A világbajnokság honlapja szerint a vb legjobb teljesítménye a cseh Milan Svoboda nevéhez fűződik, aki 720 fát döntött a németek elleni negyeddöntőben, csak ez nem volt elegendő a csapat győzelméhez.

A nőknél viszont egyéni világcsúcs született, hiszen a horvát Ines Maričić 687 fát ütött (saját, 678-as rekordját döntötte meg), sajnos pont a döntőben, pont a magyarok ellen, akik végül ki is kaptak déli szomszédjaiktól (5:3, 3759:3665). Ebben a mezőnyben Németország szerezte meg a bronzérmet, de a germánoknak ez csak keserű tapasz volt arra a sebre, amelyet az elődöntőben szereztek, hiszen a horvátok 6 fával győzték le őket! Szerbia válogatottja végső soron elégedett lehet teljesítményével, hiszen a negyeddöntőben a későbbi világbajnok horvátoktól kaptak ki, de tisztesen helytálltak (6:2, 3631:3478), s talán ez is az ő maximumuk.

Érdekes megjegyezni azt is, hogy ez volt az első olyan csapat-vb, amelyben nem kettes blokkokban versenyeztek, hanem két hármas párharcból állt egy-egy meccs…

Eredmények, férfiak, elődöntő: Szerbia–Horvátország 7:1 (3919:3744), Németország–Magyarország 6:2 (3851:3829). Bronzmeccs: Magyarország–Horvátország 6:2 (3900:3754). Döntő: Szerbia–Németország 6:2 (3976:3887, részeredmények: Kovačić–Pointionger 3:1, 632:617, Tepša–Kunze 2:2, 681:666, Ernyesi–Wilke 2:2, 650:666, Vlajkov–Schneider 2:2, 665:673, Zavarkó–Hoffmann 3:1, 655:649, Bárány–Weiss 4:0, 693:616).

Nők, elődöntő: Magyarország–Csehország 5:3 (3663:3555), Horvátország–Németország 6:2 (3720:3714). Bronzmeccs: Németország–Csehország 6:2 (3675:3624). Döntő: Horvátország–Magyarország 5:3 (3759:3665).