2024. március 29., péntek

Kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak

Színes program várta a palicsi Orbán-napi rendezvénysorozat látogatóit

Az Orbán-napok rendezvény az idén három napon át, péntektől vasárnapig várta a Palicsra látogatókat. Fő szervezői az idén is a Park-Palics Kft. és a Palics Helyi Közösség voltak. A pénteki program egy kiállításmegnyitóval indult, amelyen a helyi Digital Foto Club, a Palics Kézimunkacsoport és a Csipkebóbita kézimunkacsoport munkáit mutatták be. Ezután kétnyelvű szentmisét celebráltak a palicsi Szent Orbán-templomban, majd a Palics Helyi Közösség Közgyűlése megtartotta ünnepi ülését a Vigadó konferenciatermében. Ezzel egyidejűleg a Nyári Színpadon a magyarországi Alma Együttes koncertjével kezdetét vette a Palicsi Magyar Sokadalom. Ezután a Folk Music Fest keretében fellépett Szalonna és Bandája, valamint a Szóljon hát a nóta cigányzenekar.

Fotó:Gergely Árpád

Fotó:Gergely Árpád

A szombati program a XI. Nemzetközi kispályás labdarúgótornával kezdődött, amelyet a palicsi Miroslav Antić Általános Iskola udvarában rendeztek meg. Az Orbán-napok ünnepélyes megnyitójára 11 órakor került sor a Vigadó teraszán. A rendezvényt Dobó Márta, Palics Helyi Közösség Közgyűlésének elnöke és Srđan Samardžić, a Városi Tanács turizmussal, beruházásokkal és nemzetközi együttműködéssel megbízott tagja nyitotta meg.

– A korábbi évekhez hasonlóan a Palics Helyi Közösség a Park-Palics Kft.-vel karöltve szervezte meg az Orbán-napokat. A Palicsra látogatókat gazdag programmal várjuk, így a gyermekek és az idősebbek is megtalálhatták, ami nekik tetszett – mondta Dobó Márta.

Ezután sor került a borok értékelésére. A látogatókat gasztornómiai program és kézműves kirakodóvásár várta. Ezzel egyidejűleg a palicsi iskolában megrendezték a Kárpát-medencei népdalkörök találkozóját. A Vigadó teraszán a gyermekprogram keretében felléptek a palicsi AKA Fitnessközpont tagjai, akik balettelőadással kedveskedtek a legkisebbeknek. A gyerekek a Palicsi Színjátszó Grund és a szabadkai Gyermekszínház előadását is élvezhették. A testmozgásra vágyók az AKA Fitness Központ tagjaival tornázhattak.

A Palicsi Magyar Sokadalom szombaton a gyermek-néptánccsoportok fellépésével folytatódott a Nyári Színpadon. A legkisebbek megtekinthették a Szegedi Bábszínház gyermekelőadását. Az est a Folk Music Festtel folytatódott, amelyen a Korinda zenekar, a Mendicus Tamburazenakar, a Duhaj banda és a Juhász zenekar lépett színpadra.

Vasárnap déltől a Palicsra látogatók autókiállítást tekinthettek meg a tóparti sétányon. A délutáni program a sándori Aleksandrovo Művelődési Egyesület és a Mon Mirage táncstúdió tagjainak fellépésével zárult.