2024. április 20., szombat

Horgoson rendezik az idei Gyöngyösbokrétát és Durindót

Egy helyen a népi kultúra kedvelői

Idén LVI. alkalommal rendezik meg a Gyöngyösbokrétát és XLIII. alkalommal a Durindót, amely számok jól példázzák, mennyire nagy jelentőséggel bírnak a vajdasági magyar közösségek körében e népi kultúra éltetését szolgáló programok.

A fesztivál jellegzetességei közé tartozik, hogy sohasem ugyanazon a helyszínen rendezik meg, folyamatosan vándorol, ezzel is lehetőséget adva számos kistelepülésnek, hogy otthont adhasson a jeles eseménynek. Ezúttal Horgoson tartják meg június 1-jén és 2-án.

A kétnapos rendezvényt megelőzően május 31-én, pénteken „Tiszta forrás település”-táblaavatás lesz a horgosi Művelődési Ház udvarában. Az elismerést a Magyar Művészeti Akadémia 2014 óta adományozza azoknak a településeknek, melyek a magyar népzenekutatás gyűjtése szempontjából jelentős helyet foglalnak el.

Június 1-jén a Gyöngyösbokrétával kezdetét veszi a hagyományápoló és hagyományőrző, ifjúsági és felnőtt kategóriájú szemle. A díszfelvonulással, illetve menettánccal induló programon 32 néptánccsoport fogja megmutatni magát a színpadon.

– Gazdag kísérőprogramok is várják a vendégeket. Többek között kézműves-kirakodóvásár, kiállítások, melyeket a Művelődési Ház előcsarnokában tekinthetnek meg, illetve a Kör, kör, ki játszik? elnevezésű program is, ahol fazekas-, kovács-, szövő- és hímzőfoglalkozások várják a kisebbeket, nagyobbakat egyaránt – mondta Juhász Gyula, az LVI. Gyöngyösbokréta és XLIII. Durindó Fesztiváltanácsának tagja, aki hozzátette, közel 2000 fellépőre számítanak a két nap alatt.

A Gyöngyösbokréta kiemelt programjai között említhetjük meg a Magyar Állami Népi Együttes vendégjátékát, az Aranyba táncolva című előadást, illetve az algyői Zsibongó táncegyüttes, valamint a vajdasági gyermek- és ifjúsági népművészeti vetélkedők díjazottjainak közös műsorát, a Helyet, helyet nekünk is…! című produkciót.

Június 2-án a Durindón összesen 111 népzenei együttes, illetve szólista mutatja meg magát, amely szám 1250 fellépőt foglal magában. Ez mind arról tanúskodik, hogy a lelkesedés és a motiváció is megvan, sokan szeretnék megmutatni magukat a színpadon is.

Az idei fesztivált Zabosné Geleta Piroska horgosi néptáncoktató, népművelő, illetve Király Ernő születésének 100. évfordulója emlékére, a Rákóczi-emlékév jegyében szervezik meg, továbbá idén lenne a fesztivál legfőbb népszerűsítője, Varga Péter karnagy 90 éves, így ő is fontos helyet kap a rendezvényen.

A fellépők mellett természetesen az érdeklődés is óriási szokott lenni, így a horgosiak már javában készülnek a jeles eseményre, melynek 1979-ben, pontosan 40 éve is házigazdái lehettek.

Az LVI. Gyöngyösbokréta és XLIII. Durindó a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű rendezvénye.