2024. április 20., szombat

Szakértő: Észak-Korea Washingtontól várja az első lépést

Phenjan sértve érzi magát, amiért februárban kudarcba fulladt a hanoi csúcstalálkozó Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök között, de stratégiai megfontolásokból türelmet gyakorol, és arra vár, hogy Washington megtegye az első lépést a tárgyalások folytatása érdekében - mondta el Georgij Toloraja orosz szakértő hétfőn, közelmúltbeli phenjani látogatása alapján.

Toloraja, az Orosz Tudományos Akadémia Ázsiai Stratégiai Központjának vezetője egy szöuli nemzetközi konferencián számolt be arról, hogy Észak-Koreában azt tapasztalta: Phenjan azért nem reagált olyan élesen az őt ért sérelmekre, mert "elszántan akarja" az előrelépést a tárgyalásokban. Észak-Koreában úgy érzik: az ország vezetője, Kim Dzsong Un fontos előrelépést tett azzal, hogy elment Hanoiba, de a találkozó hirtelen egyfajta arcvesztéssé vált a számára - vélte az orosz szakértő.
Szerinte azzal, hogy Észak-Korea nem hajt végre újabb kísérleti atomrobbantásokat, és nem tesztel nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat sem, azt a világos üzenetet küldi az Egyesült Államoknak, hogy a maga részéről kész folytatni a párbeszédet, ha Washington meggondolná magát. Phenjan magasabb szintű tárgyalásokat szeretne, ahol kifejezhetné, hogy "kész kisebb alkuk sorozatára, amelyek aztán elvezethetnének egy nagy megállapodáshoz".
"Elkeseredetten akarják a párbeszédet, ezért is maradnak türelmesek még úgy is, hogy hatalmas a nyomás rajtuk és - érzésük szerint - ellenséges lépéseket tesznek ellenük. Elszántan reménykednek abban, hogy az Egyesült Államok megteszi majd az első lépést" - fejtette ki Toloraja a dél-koreai Nemzetbiztonsági Stratégiai Intézet által Szöulban megrendezett 2019 Globális Hírszerzési Csúcsértekezleten, amelyen 16 ország hírszerzési szakértői vettek részt.
Trump tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először az észak-koreai vezetővel, ahol egy sor vitás kérdésben - köztük a Koreai-félsziget atommentesítésében - született megegyezés közöttük. Mindazonáltal az atommentesítés ügyében nem történt konkrét előrelépés, mert Phenjan úgy vélekedett, hogy Washington egyoldalú követeléseket támasztott és nem viszonozta a feszültség elsimítását célzó gesztusait. Februárban a vietnami Hanoiban tartott második csúcstalálkozó nem vezetett kézzelfogható eredményekhez.