A mindennapossá vált zivatarok valamennyiünket mélységesen megrendítettek. Azt mondják a nagyok, hogy a jégverés szörnyű pusztításokat végzett a szántóföldeken és a gyümölcsösökben, különösen a sárgabarack sínylette meg az ítéletidőt. Várhatóan kevés lesz belőle az idén. A Zacsekpetivel zomorkodva azon töprengtünk, vajon mivel esszük majd a finom palacsintát és fánkot, de belegondolva a következményekbe, atata és a zomzéd Zacsek is csak lógatták az orrukat.
– Attól tartok, zomzéd, hogy az idén nagyon drága lesz a barackpálinka – mondá rezignáltan a fater.
– Ja – bólogata a Zacsek. – Egyszerűen nem értem… Nincs elég rakéta, vagy nincs aki kilője? Tudom, hogy sok a várományos a közpénzre: egészségügy, oktatás, rendőrség, kultúra stb., de sose értettem hogyan történhet meg az, hogy nincs elegendő pénz a jégvédelemre, közben meg van például pevaljkák fellépésére a téren. Aki koncertre akar menni, kérem szépen, fizesse ki a belépődíjat!
– Ez lenne a normális, zomzéd – helyesele az öreg –, ám a világ nem így működik. Annak, hogy a városvezetők ingyenes szórakozással megcsasztizzák a népet, óriási marketingereje van, amit sajnos a jégvédelemmel kapcsolatos kiadások nem tudnak helyettesíteni. Egy politikust sem hallottam még azzal kérkedni, hogy nálunk bezzeg nem volt jégverés!
– Én legközelebb bizonyisten arra fogok szavazni, aki megígéri, hogy minden tőle telhetőt megtesz a jégverés elkerülése érdekében – dünnyöge a Zacsek.
– Ígérni lehet – legyinte a fater. – Állítólag vasárnap éjjel három óra leforgás alatt kilőtték az egyébként egy év alatt elhasználandó jégvédelmi rakéták tíz százalékát, néhol mégis úgy néztek ki a szántók meg a gyümölcsösök, mintha havazott volna. Kérdés: a rakéták nem voltak eléggé hatékonyak, vagy ha nem lövik őket ki, akkor a vihar még nagyobb károkat okozott volna?
– Sose tudjuk meg – így a Zacsek. – De legalább a sztárleták élvezték ezt az időjárást.
– Ezt meg hogy érti, zomzéd? – kérdé atata.
– Azt beszélik – magyaráza a Zacsek –, hogy Zerbiában vasárnap éjjel több mint 15 ezer villámot észleltek. A sztárleták pedig villámláskor köztudottan az utcákon futkosnak.
– De miért?! – értetlenkede a fater.
– Mert azt gondolják, hogy fényképezik őket a Facebookra – röhöge a Zacsek, majd komolyra fordítá a szót. – Az illetékesek leginkább amiatt szörnyülködnek, hogy a gazdák nemigen biztosítják a termést.
– Biztos tapasztalatból – mondá atata. – Ismerek olyan termelőt, aki évekig biztosított, majd amikor megtörtént a baj a szőlejében, a biztosító képviselője hetekkel később jött ki felmérni a helyzetet, amikor már a növény regenerálódni kezdett, és a biztosító mindent megtett, hogy banalizálja a kárt, és ne kelljen fizetnie. Az ismerősöm erre azt mondta: befejeztük a biztosítgatást, amíg fizetgetem, jó, amikor meg engem kell kifizetni, akkor jönnek a különféle kifogások! Azóta is úgy van vele: amit isten ád! És biztosíthatom: amikor isten ád, kiváló pálinkát szokott főzni!
– No de nem kell annyira odalenni azért a pálinkáért! – jegyzé meg zigorúan amama.
– Igaz, zomzédasszony – bólogata a Zacsek –, de milyen áron?! – és gyorsan elmeséle egy viccet.
Az elcsüggedt anya elmegy az orvoshoz, és kétségbeesetten panaszolja:
– Doktor úr, sehogyan sem tudom a fiammal megértetni, hogy a pálinka káros, ha esetleg tudna segíteni…
Az orvos azt mondja, semmi gond, kísérje el hozzá a fiát.
Így is történt, az orvos a fiú elé tett egy pohár pálinkát és egy pohár vizet, majd mindkét pohárba beletett egy-egy gilisztát. A vízbe került giliszta virgoncan úszott-kúszott, a másik pedig, amint a pálinkába jutott, kimúlt.
Az orvos a fiú felé fordult.
– Milyen következtetést vontál le a látottakból?
– Azt, hogy annak, aki pálinkázik, nincsenek gajisztái.
Ám a múlt hétvégén megtörtént a csoda! Átadták rendeltetésének a 10-es közúti folyosó Grdelica-szoroson átívelő szakaszát.
– Azért jól elhúzták ennek a 26,3 kilométernek a kiépítését – jegyzé meg atata.
– De micsoda építészeti bravúr! – lelkendeze amama. – Két hosszú alagút van itt, és Zerbia két legmagasabb hídja is itt található. Állítólag több mint 200 ezer tonna aszfaltot építettek bele az útszakaszba.
– Az szép! – mondá a Zacsek. – Remélem nem olyat, amilyet felénk szoktak, és amely csitt-csatt elkátyúsodik.
– Tudja, zomzéd – epéskede az öreg –, ez azért van, mert a mi utainkba azonnal beleépítik a fekvőrendőrt is. Az első eső után előbukkan.
– Én azt hittem, hogy az útburkolat összetételére létezik valamiféle szabvány – csodálkoza amama.
– Ha így van, zomzédasszony, akkor hogyan lehetséges az, hogy Zabadkán a legtöbb úttest úgy fest, mint a skótszoknya – csóválá a fejét a Zacsek –, egy négyzetnyi terület ilyen színű, a másik meg amolyan, úthálózatunk simán viselhetné A szürke ötven árnyalata címet.
– A nap miatt lehet – spekulála az öreglány –, minél régebbi az aszfalt, annál többet süti a nap, s emiatt egyre fakóbb lesz.
– A mindenit neki, Tematild! – kiálta fel atata. – Ezek szerint Szlovéniában még a nap is másképp ragyog, mint nálunk, legalábbis az utak állapotából ítélve erre lehet következtetni! Biztos észrevetted, amikor nemrég ott jártunk, hogy arrafelé mennyire egyszínű és egyenletes az úttest! A képeken olybá tűnik, mintha photoshoppolták volna!
Az útburkolat összetétele kapcsán pedig a Zacseknek egy újabb vicc jutott az eszébe.
Varga hazaér és nagy elragadtatással újságolja a feleségének, hogy Kovácséknál milyen fantasztikus tortát evett. Annyira megtetszett neki, hogy Kovácsnétől még a receptet is elkérte. Olvassa másnap a receptet Vargáné, fél kiló vaj megy a tortába, ugyan már, az drága, margarin is jó lesz, nézi tovább, kell bele fél kiló méz, nehogy már erre pazaroljuk a finom akácmézet, gondolja, a kristálycukor is megteszi, kell még bele húsz deka fekete csokoládé, de kinek van ilyesmi otthon, helyette egy kis kakaóport szór a készülő édességbe. Amikor megvan a sütemény, levág belőle egy szeletet, megkóstolja, és férjére pillantva annyit mond: – Fogalmam sincs, miért voltál annyira oda ezért a tortáért, semmi különös!
– No de ha már megvan ez a csodás autópálya, Tematild – mondá atata –, amikor akarod öt óra alatt leruccanhatunk Szkopjéba, onnan meg az Ohridi-tóra, és ha az időjárás is megengedi, még csobbanhatunk is egyet.
– Ahhoz, Tegyula, nem elég a jó út, előtte a bugyellárist is fel kellene tölteni hozzá – jegyzé meg amama.
– Ezen ne aggódjál – legyinte a fater. – A Mali pénzügyes szerint négy éven belül olyan jól fogunk élni, hogy majd alig tudjuk elviselni. Legalábbis a Világbank és az IMF szakértőinek becslései szerint.
– Nem tudom, mi lesz négy év múlva – mondá amama –, de azt olvastam az újságban, hogy már Boszniában is nagyobb az átlagfizetés, mint nálunk.
– Én örülök annak, hogy a zokos nyugati pénzügyesek ilyen virágosnak látják a helyzetünket – töprenge a Zacsek –, de még nem hallottam, hogy egy is közülük osztozni akart volna velünk ebben a jólétben és ideköltözött volna közénk arról az átkozott Nyugatról.
– Biztos úgy vannak vele, hogy ezeknek ennyi is elég lesz – nyugtáza amama.
– Így gondolhatta Madonna is az Eurovíziós Dalfesztiválon – kuncoga a Zacsek –, mert ahogy énekelt, egy tehetségkutatóban a zsűri simán leteremtette volna a hamis hangok miatt.
– Hát igen – bólogata a fater –, de ő mégiscsak Madonna, aki sok mindent letett az asztalra, még ha néha fals hangok is becsúsznak az éneklésébe, a tehetségkutatók szalagján gyártott sztárocskák viszont énekelhetnek hiba nélkül a falusi pörköltfesztiválokon, a legtöbben közülük akkor is csak tezgázó imitátorok maradnak. Jobbik esetben. Rosszabbikban saját dalokkal próbálkoznak majd, amelyek zöme felejthető, mint az Eurovízión elhangzott számok java része.
Pistike, baracklekváros palacsintáról ábrándozó útszakértő
