2024. március 29., péntek

Új korszak Ukrajnában

Az európai sajtó annak idején elsőrendű szenzációként értékelte, hogy a héten beiktatott új ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt nagy többséggel megválasztották. A különbség csak az volt, hogy miben látták a szenzációt. A többség abban, hogy egy komédiásból lett elnök. És jöttek az ezt hangsúlyozó címek. Komédiás győzte le Porosenkót (The Guardian). Komédiás lett Ukrajna új elnöke (Delo). A komédiás szétverte Porosenkót (a szlovák Pravda) stb. A másik csoport a nagy arányú győzelemben látta a szenzációt. Zelenszkij háromszor annyi szavazatot kapott, mint Porosenko (Magyar Hírlap). Zelenszkij fölényes győzelme (Liberation). Zelenszkij a szavazatok 73 százalékával lett elnök (Corriera dela Sera). Legfeljebb a kettőt egy címbe foglalta: A komédiás a szavazatok 73 százalékával lett elnök (The Times).

Volodimir Zelenszkij, a hazájában népszerű komikus egyértleműen a második forduló esélyesebbike (fotó: AP/Beta)

Volodimir Zelenszkij, a hazájában népszerű komikus toronymagasan nyerte a választásokat (Fotó: AP/Beta)

A szenzáció elültét követően is sokat foglalkoztak a lapok az új ukrán elnökkel. Vagy a győzelem nagyságát érzékeltették, mint a La Libre Belgique, amikor azt emelte ki, hogy ezt a győzelmet egy olyan ember érte el, akinek nem volt pártja. (Jó ízlésre vall, hogy azt nem emlegették, hogy a nacionalizmussal megfertőzött Ukrajnában győzni tudott egy ember, aki egyformán beszél oroszul és ukránul, és zsidó nemzetiségű.) De arra is volt példa, hogy a fölényes győzelem jelentőségét próbálták csökkenteni annak megemlítésével, hogy Ukrajnában nem újdonság a távozó elnök veresége, hisz volt már egy elnök – Viktor Juscsenko –, akit egy forradalmi mozgalom juttatott az ország élére, és utána az elnökválasztáson kevesebb szavazatot kapott, mint most Porosenko.

Kisebb meglepetésnek számít azonban, hogy nagyon kevés lap méltatta ennek a győzelemnek az igazi jelentőségét. Arra még találtunk példát, hogy a Le Monde e győzelemmel kapcsolatban annak jelentőségét emelte ki, hogy Zelenszkij győzelmével tulajdonképen nemzedékváltás következik be Ukrajnában. Az új elnök ugyanis 13 éves volt a rendszerváltáskor. Tehát mentes attól is, amit a rendszerváltás előtti világ hagyott az emberekben. De attól is, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen az állam széthúzása volt. Hogy a szegény Ukrajnában több multimilliárdos legyen, mint egész Közép-Európában, ami aztán nyomot hagyott a rendszeren is.

A fordulat legigazibb jelentőségét azonban tudomásunk szerint senki sem emelte ki. Azt, hogy mesterségesen gyártott és gerjesztett feszültségekkel teli világunkban, abban a korszakban, amikor Európa levegője a nacionalizmus vírusával annyira telített, hogy sokan már annak rémét élesztgetik, ami 25 év alatt kétszer világháborút zúdított a kontinensre, győzni tudott egy ember, aki szakít ezzel a hozzáállással. És megmutatta, hogy feszültségek szításával, nacionalista magatartással, a hazáról és a nemzetről szóló hordószónoklatokkal nem lehet választást nyerni.

Mert ha a karikatúra a torz vonások felnagyítása, akkor Ukrajna a nemzetállam karikatúrája. Annak a nemzetállamnak, amely azt jelenti, hogy az államban egy nemzet az úr. A többieknek kuss! Örüljenek, ha megtűrik őket, hogy az általános iskola első négy osztályában saját nyelvükön tanulhatnak, a magánéletben és vallási szertartásaikon saját nyelvüket használhatják. Nemzetállamnak, amely ellentéteket teremt az országon belül, de a kisebbségeket védő vagy azokkal a szomszédokkal is, akik sértésnek veszik, hogy nemzeti hőssé avatják a közönséges gyilkosokat.

Ebben a karikatúrában benne van az is: a nacionalizmus csak eszköz arra, hogy megkaparintsák a hatalmat, és leplezzenek sok mindent. Valamikor rég, amikor a rendszerváltás után éledezni kezdett a nacionalizmus (amely mindig a kisebbségeken csattan) fogalmaztam meg, hogy a nacionalizmusnak sürgősen múzeumba kell vonulnia a nemzeti viseletbe öltöztetett bábuk mellé, mert különben a gengszterek mentsvára lesz. Ukrajna példája most ékesen bizonyította, mit jelent ez a nacionalizmus.

Petro Porosenko ugyanis beszédes példája volt annak is, hogyan próbálnak feszültséget szítani a hatalom megtartása érdekében. (Mivel a szakadárok felé számtalan incidenssel tarkított békét kényszerített ki az „ötös megállapodás”, Krím körül provokált ki incidenst, hogy demonstrálja, mennyire védi ő a nemzeti érdekeket.) Példája még határozottabban demonstrálta, mi mindennek a leplezésére, mennyire a közvélemény megdolgozására szolgál a nacionalizmusnak a tobzódása, ami rendkívül gyorsan elvisz oda, hogy fegyveres bandák jelentkeznek.

Porosenkónak sok mindenről el kellett terelnie a figyelmet, hogy megpróbáljon hatalmon maradni. Elsősorban az ország súlyos gazdasági helyzetéről. Annak következményeként, hogy puccsal megdöntötték a köztársasági elnök hatalmát (a parlament leváltotta a közvetlenül választott elnököt), 2015-ben 9,8 százalékkal visszaesett a gazdaság. Azóta van némi növekedés, de még mindig nem érték el a 2014. évi szintet. Közben gyorsult az eladósodás, nagy a külkereskedelmi deficit, nő a munkanélküliség, gyorsul az infláció.

Még nagyobb szüksége volt arra, hogy elterelje a figyelmet az elburjánzó korrupcióról. Hisz náluk javában tombol a rendszerváltás utáni korszak betegsége: ha egyesek multimilliárdossá válhattak, akkor nekem is jogom van hasznot húzni a hatalom adta lehetőségekből. De leginkább arról kellett elterelni a figyelmet, hogyan bánnak a kisebbségekkel. (Ukrajnában a lakosság 17,5 százaléka orosz, de 30 százaléka oroszul beszél, emellett még 8 számottevő kisebbség van, de még így is 1,6 százalék az „egyéb”.)

Most már csak az a kérdés, mire lesz képes az új elnök. Szurkolunk neki, hogy kibontakoztathassa azt az újat, amit jelent.