2024. március 29., péntek

Nyíltan a kortárs erőszakról

Egyre gyakoribb a cyberbántalmazás a fiatalok körében

Nyilvános órát tartottak pénteken a szabadkai városháza kék termében az iskolás korú gyerekek egymással szemben elkövetett erőszakról, amelyen a Vegyészeti-Technológiai Középiskola diákjai vettek részt. A Közpolitikai Kutató Központ februártól augusztusig szervezi meg előadássorozatát az aranđelovaci, a zimonyi és a szabadkai oktatási intézmények, a szociális központ, a rendőrség, a kommunális rendőrség, az önkormányzat és a Vöröskereszt képviselői számára.

Filip Stojanović és Nataša Aleksić (Fotó: Gergely Árpád)

Filip Stojanović és Nataša Aleksić (Fotó: Gergely Árpád)

– Városunkban nincsenek nagy problémák, az iskolák felkészültek, tudják hogyan reagáljanak, ha erőszakra kerülne sor a diákok között – nyilatkozta a sajtó képviselőinek a nyilvános óra előtt megszervezett sajtótájékoztatón Nataša Aleksić, a Városi Tanács oktatással megbízott tagja.

Filip Stojanović, a Közpolitikai Kutató Központ kutatója a sajtónak elmondta, hogy az erőszakot kiváltó részletekről beszélnek majd az előadáson.

Az előadáson a Vegyészeti-Technológiai Középiskola diákjai vettek részt (Fotó: Gergely Árpád)

Az előadáson a Vegyészeti-Technológiai Középiskola diákjai vettek részt (Fotó: Gergely Árpád)

– Fókuszcsoportokat alakítottunk ki a három városban. Arra lettünk figyelmesek, hogy különbségek vannak az általános iskolások és a középiskolások viselkedésében az erőszakosság tekintetében. A fiatalabb tanulóknál gyakrabban fordul elő a verbális erőszak. Manapság nagyon népszerű a cyberbántalmazás, mert az biztos szférát biztosít. A gyerekektől tudjuk, hogy az internet világban magabiztosabban, felügyelet nélkül mozognak, mert ott nem figyelik őket a szülők, a rendőrség vagy a tanárok – mondta a kutató.